Iráni tüntetések: „Meg fognak fizetni a rendbontók”

Már egy iráni hírügynökség is elismerte, hogy tüntetők haltak meg. A kormány az Egyesült Államokra mutogat.

Közben a demonstrációk egyre erőszakosabbak, néhány városból már összecsapásokat jelentettek a rendőrökkel.

Nem csoda, hogy a kormányzat is ellentámadásba lendült. Hogy a történéseket komolyan veszik, jól jelzi, hogy vasárnapra az iskolákat bezárják, és a vonatok sem járnak. Szombatra az utcákra kormánypárti ellentüntetéseket szerveztek, az állami média szerint milliók gyűltek össze, hogy kiálljanak vezetőik mellett, és emlékezzenek a 2009-es eseményekre, mikor narratívájuk szerint külföldiek – az Egyesült Államok, Izrael és Nagy-Britannia – próbáltak békétlenséget kirobbantani. A párhuzam nem véletlen: Iránban nem szokás kormányellenes demonstrációkat szervezni, nyolc évvel ezelőtt az elnökválasztás után az ellenzék csalást emlegetett, ám a több tucat halálos áldozatot követelő, fél évig tartó tiltakozási hullám után mozgalmukat leverték. Az ujjal mutogatás megint megkezdődött, a gazdasági problémákért az utcán sokan Amerikát hibáztatják. Szombat beszédében a külügyminisztérium szóvivője pedig már nyíltan az Egyesült Államokat vádolta meg azzal, hogy az események mögött áll.

Nem állta meg Donald Trump sem, hogy megszólaljon: szombaton Twitteren azt üzente Teheránnak, hogy a világ figyeli. Nyilván ezzel arra próbált figyelmeztetni, hogy a hatalom ne éljen vissza erejével, de könnyen lehet, hogy szavaival csak az ellentétes hatást váltotta ki, hiszen bizonyítékként használhatják, hogy beavatkozik az iráni belpolitikába.

Kérdés, hogy tovább eszkalálódhat-e a helyzet. A történések sok mindenben hasonlítanak a 2011-es arab tavaszhoz: jobbára fiatalok alkotják a magot, akik a közösségi médiában szerveződnek, elégedetlenek, csalódottak, változást, jobb életet, több demokráciát szeretnének. Másrészt viszont a tüntetések létszámukban eddig elmaradtak az arab tavasznál tapasztalható óriási tömegektől, Iránban néhány ezres, olykor néhány százas demonstrációkról szólnak csak a hírek. Ráadásul a kormányzat is sokkal stabilabb, nem utolsósorban pedig a Forradalmi Gárda nemcsak erős, de feltétlenül hűséges is. A hatalom eddig, úgy tűnik, ügyelt arra, hogy ne provokálja a tüntetőket, és ne lépjen fel túlzott erővel.

A 2015-ös úgynevezett atomalku után Iránban azt várták, hogy a szankciók alól kiszabaduló ország végre fellélegezhet, és fejlődésnek indulhat. A gazdaság növekedett is, de nem lőtt ki, az emberek élete nem változott meg egy csapásra. Miközben külföldön a perzsa állam nyeregben van – hiszen Szíriában lényegében nyerésre állnak, Libanonban a Hezbollah meghosszabbított karjukként működik, Irakkal baráti viszonyt ápolnak, Jemenben pedig riválisukat, Szaúd-Arábiát kényszerítik egy megnyerhetetlen háborúba –, addig otthon gondok emésztik.