Ismertette programját az új osztrák kormánykoalíció

Az FPÖ vezetője nem ígért csodákat, csak számtalan apró lépést a helyes irányban.

MTI
2017. 12. 16. 20:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kurz örömét fejezte ki, hogy a szövetségi elnök részéről megvan a hozzájárulás mind a tartalmi, mind a személyi csomaghoz, Strache pedig ismételten hangsúlyozta pártjának elkötelezettségét az Európai Unió mellett.

A kancellárjelölt meggyőződésének adott hangot, hogy Ausztriában a jövőben jobb lesz az élet, kormányával ehhez szeretne hozzájárulni. Egyik célja, hogy az országban ne egyre több szabályozás és szabály legyen, hanem inkább kevesebb, de mindenki tartsa be őket. Ausztriának sokszínű országnak kell lennie, de olyan alapértékekkel, amelyek mindenkire érvényesek, ahol a munkával érvényesülni lehet, és aki dolgozik, annak vinnie kell valamire.

Koalíciós társa hangsúlyozta, hogy a két párt programja hetvenöt százalékban hasonló volt, már csak azért is, mert bizonyos pontokat még a választás előtt átvettek egymástól. Ígéretet tett arra, hogy a kormányzó társak másképp fognak bánni egymással, mint az előző, nagykoalíció szereplői. „A kémia egyezik” – tette hozzá.

Az FPÖ vezetője nem ígért csodákat, csak számtalan apró lépést a helyes irányban. „Akkor felérünk a csúcsra” – jegyezte meg Bécs közkedvelt hegyén, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a fővárosra. „Nem tudunk mindent másképpen csinálni, de sok mindent jobban” – jelentette ki.

Sebastian Kurz arról biztosította a nyilvánosságot, hogy a kormány világos európai irányt fog követni. Az európai jog száz százalékban érvényes – hangsúlyozta, hozzátéve: az unióban a saját meggyőződésük szerint fognak fellépni, de elfogadják, ha másfajta többség adódik. Számítani lehet az új osztrák kormányra az EU és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás, illetve az Oroszország elleni szankciók ügyében is – ígérte.

Az alkancellárjelölt is megerősítette ezt, bár ő, mint mondta, jobban szeretné, ha feloldanák a Moszkva elleni büntetőintézkedéseket. Egyben felajánlotta a maga, illetve Ausztria közvetítői szerepét az utóbbi ügyben.

Heinz-Christian Strache igyekezett eloszlatni az aggodalmakat, amelyek annak kapcsán merültek fel, hogy az FPÖ kapta meg mindkét biztonsági tárcát, vagyis a védelmi és a belügyi minisztériumot. Nincs szó összevonásról, mondta, mindegyik miniszter a saját tárcájáért felelős. De hogy a „megalapozatlan aggodalmakat” eloszlassák, a titkosszolgálatoknak jelentéstételi kötelezettségük lesz mind a kancellárnak, mind az alkancellárnak, ezenkívül az illetékes jogvédelmi megbízottnak a kancellári hivatalban lesz a székhelye.

A kormányprogram 183 oldalas, és az „Együtt. A mi Ausztriánkért” címet viseli. Tartalmaz adókönnyítéseket, bürokrácialeépítést, szigorításokat a migránsok számára és egy sor, a két párt szavazóinak kedves intézkedést.

A kancellári szék várományosa egyebek között az adóreformot emelte ki a kormányprogramból. Az adók aránya a bruttó hazai össztermékben a kormányzati ciklus végére negyven százalék körüli mértékre fog süllyedni, 2019-ben bevezetik a családi bónuszt, vagyis havi 1500 eurós juttatást a szociálisan rászoruló családoknak, továbbá rugalmasabb munkaidőt, minimálbiztosítást és 1200 eurós minimálnyugdíjat, a rendőrség megerősítését, az illegális bevándorlás elleni küzdelmet, klíma- és energiastratégiát ígér a koalíciós kormányprogram.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.