Sokan nem örülnek annak, hogy Magyarország a NATO működését is akadályozza az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatos fenntartásai miatt. A magyar diplomácia eddig elsősorban uniós fórumokon hangoztatta, hogy időszerű lenne felülvizsgálni az ukránok társulási megállapodását, mert a kijevi kormány súlyosan és tartósan megsérti a szerződés kisebbségi jogokat garantáló rendelkezéseit. Ezen a héten azonban már a nyugati katonai szövetségben is téma a magyar–ukrán konfliktus, Magyarország ugyanis korábban jelezte, hogy „nem aktuális” számára a külügyminiszteri szintű NATO–Ukrajna-tanácsülés, amelyet december 6-án tartottak volna a NATO külügyi tanácsülésének margóján.
Nem hivatalos információk szerint 11 tagállam, közöttük Németország hivatalos levélben jelezte, nem ért egyet a döntéssel. Szóvá tették, hogy nem kellene ezt a konfliktust a NATO-n belülre hozni, ráadásul kiderült, hogy magát a problémát sem értik igazán, legalábbis nem tartják olyan fajsúlyúnak, hogy emiatt egy ilyen stratégiai témában ne tudjunk a katonai szövetséggel előrehaladni.
Az ukránokkal ápolt magas szintű kapcsolatnak ugyanis üzenetértéke van az oroszok felé, másképp fogalmazva: az oroszok sikerként könyvelhetik el, ha a katonai szövetségben széthúzás van. Az ilyen üléseken ráadásul mindig megfogalmazzák (tehát explicite is), hogy a NATO tiszteletben tartja Ukrajna területi integritását, amit súlyosan megsértettek. Ez a kiállás ezúttal elmarad. Most azért folyik a lobbizás, hogy februárban, a védelmi miniszterek ülésén legyen NATO–Ukrajna bizottsági ülés, de Magyarország álláspontja egyelőre nem változik.
Pénteken lesz az EU–Ukrajna vegyes bizottsági ülés, ahol Magyarország vélhetően fel fogja vetni, hogy sújtsák szankciókkal az ukránokat. Azt azonban a magyar diplomácia is tudja, hogy minden ilyen intézkedéshez a tagállamok minősített többségének támogatása kell: Magyarország ezt nem tudja elérni.
Az ukrán–magyar konfliktusnak a NATO-ba emelése önmagában a diplomáciai eszköztár teljes spektrumának kihasználását jelenti, ami Magyarország esetében példátlan ugyan, de más tagállamoktól (jelesül Görögország és Törökország) már láthattunk ilyet. A tanácsülés megvétózása mellett azonban más olyan lépéseket is tesznek, amelyek azt jelzik, hogy az Orbán-kormány immár nem osztozik a NATO stratégiai gondolkodásának fősodrában, különösen ami az Oroszországgal szembeni fellépést illeti. Ennek jele, hogy információink szerint továbbra sincsenek konkrét tervek az oroszok elrettentését szolgáló új baltikumi szövetséges misszióban az úgynevezett megerősített előretolt jelenlétben (EFP, bevett angol írásmóddal eFP) való magyar részvételre. Az EFP keretében a NATO tagországai egy-egy megerősített, többnemzeti zászlóaljat állomásoztatnak rotációs alapon Lengyelország, Litvánia, Lettország és Észtország területén, és ebben a honvédség részvétele kérdéses.
A nemrégiben a térségben több hónapot eltöltő magyar lövészszázad nem tartozott ebbe a keretbe, ami azt jelenti, hogy megmaradt magyar parancsnokság alatt, nem került szövetséges alárendeltségbe. Forrásaink szerint bár a magyar szárazföldi erők képességbeli hiányosságai „objektív körülményként” nem könnyítik meg az EFP-hez való csatlakozást, a honvédségnek lenne mit felajánlania modulelemként: például a győri ezred éppen korszerűsítésen áteső Mistral légvédelmi rakétarendszereit.
A baltikumi légtérrendészeti misszió (BAP), amelyben Gripenjeivel a honvédség 2015 után 2019-ben is részt vesz négy hónap időtartamra, szintén nem mutatja a manapság Brüsszelben és Washingtonban elvárt extra elkötelezettséget. Szintén „békeidős” küldetésnek számít, ami nem az ukrán válság kitörését követően hozott szövetségi elrettentő intézkedések része.
A magyar külügyminiszter Brüsszelben, még a NATO külügyi tanácsülése előtt világossá tette, hogy a kormány nem enged semmiféle nemzetközi nyomásnak. „Amíg az ukránok nem adják vissza a magyar kisebbség oktatáshoz fűződő jogait Ukrajnában, addig blokkolni fogunk minden NATO–Ukrajna miniszteri formátumú ülést. Mindet” – jelentette ki Szíjjártó Péter.
A NATO-n belüli magyar különutasság jeleként értelmezhető, hogy a nyugati helikopterek beszerzésére vonatkozó ígéretek évei után az Orbán-kormány 2016-ban úgy döntött: a honvédség meglévő, 30-35 éves szovjet–orosz forgószárnyasait tartja meg oroszországi nagyjavítások révén. Öt Mi–17-es szállítóhelikoptert ötmilliárd, 12 darab Mi–24-es harci helikoptert 21 milliárd forint értékben újítanak fel Novoszibirszkben, illetve Szentpéterváron. Míg az előbbi nem váltott ki rosszallást a szövetségben, az utóbbit már értetlenséggel fogadták, mondván, a jelentős összegeket miért nem a NATO-nak is fontos fejlesztésekre költjük. A folyamatban lévő ügyletek felett ráadásul viharfellegek gyülekeznek: a Honvédelmi Minisztérium orosz szerződéses partnerét, a Vertoljoti Rossziit a hírek szerint további amerikai szankciókkal sújthatják. (Z. G.)
