Osztrák kormánykoalíció: megrökönyödésre okot adó lépésre szánta rá magát Kurz

Nyugati szomszédunkat utoljára 2000 és 2006 között irányította ilyen összetételű kormány.

Hogy azért Kurz nem fog kivont karddal az uniónak rontani, azt jól jelzi, hogy első útja majd szimbolikusan éppen Brüsszelbe vezet majd. Sőt, az esetleges kritikákat enyhítendő a majd kétszáz oldalas kormányprogram egy Európa-párti preambulummal kezdődik, amelyben az ÖVP és az FPÖ egyaránt hitet tesz az Európai Unió mellett. Erre azért volt szükség, mert az FPÖ háza tájáról sokszor lehetett hallani olyan véleményeket, hogy Ausztriának ki kellene lépnie az EU-ból.

Két szabadságpárti politikusra éppen ezért mondott előzetesen nemet a zöldpárti államfő, Alexander Van der Bellen. Harald Vilimsky és Johannes Gudenus FPÖ-s politikusok kapcsán Van der Bellen világossá tette, hogy nem lenne hajlandó őket miniszterré kinevezni Kreml-pártiságuk és neonáci múltjuk miatt. Strache belement ebbe a feltételbe. Igaz, az általa jelölt miniszterek mindegyikének van neonáci kötődése a múltjában. Van der Bellen amúgy elég visszafogottan követte a koalíciós tárgyalásokat, a bécsi baloldali értelmiség kritikával is illette az államfő „enerváltságát”.

A felálló, új kormány további tagjai elsősorban csak az osztrák belpolitika számára fontosak. Az FPÖ elnöke, Heinz-Christian Strache alkancellári posztot kapott. A jól csengő titulushoz azonban csak két, alapvetően lényegtelen területet tudott kiharcolni magának: Strache a következő öt évben a sportért és a turizmusért lesz felelős. Szintén FPÖ-s politikus került az infrastrukturális minisztérium élére, a tavalyi államfőválasztás második helyezettje, Norbert Hofer személyében. Illetve a szociális tárcát is egy szabadságpárti politikus viheti. Sokan attól tartanak, hogy az FPÖ az infrastruktúra és a szociális ügyek területén főleg az eddig kiválóan működő osztrák jóléti államot akarja majd leépíteni privatizációkkal és a szociális kiadások megnyirbálásával.

Noha az FPÖ egy ideig kacérkodott azzal, hogy gazdaságpolitikailag baloldalra soroljon be, az ÖVP mellett a jobboldali populista párt visszatért a hagyományos neoliberális gazdaság- és szociális politikai elveihez. Ehhez pedig Kurz mindenképp partner. Az ÖVP célja ugyanis az, hogy a következő öt évben jelentős adókedvezményekkel hozzák a felső középosztályt jobb helyzetbe – és az alsóbb osztályok támogatását ezzel arányosan csökkentsék. Az ÖVP ehhez a pénzügyminiszteri posztra az üzleti szférából „importált” Hartwig Lögert jelölte. Az ÖVP másik fontos „szerzeménye”, Josef Moser, az osztrák számvevőszék eddigi elismert elnöke, aki az igazságügyért és a meghirdetett nagy államreformért – értsd: a jóléti állam lebontásáért – lesz felelős.

Az új kormány politikáját a szociális kiadások lefaragása, a felső középosztály erősítése, a gyerekvállalás anyagi támogatása jellemzi. Néhány konkrét intézkedés már most ismert. Ezek értelmében 2020-ig jelentős adócsökkentés lesz, évenként 1500 euróval támogatnák a gyerekeket, 1200 euróban állapítanák meg a minimális nyugdíjat, nőne a nyugdíjkorhatár, csökkenne a munkanélküli segély összege és folyósítási időtartama, eltörölnék a menekülteknek járó pénzbeli támogatásokat, nőne a törvényileg engedélyezhető napi és heti munkaórák száma, csökkennének a munkavédelmi szabályok, valamint 2030-ig Ausztria teljes energiaigényét megújuló energiaforrásokból kellene fedezni. Két szimbolikus intézkedés váltotta ki azonban a legtöbb vitát Bécsben. A kormány bevezeti a tandíjat: a Németországban született, néppárti Heinz Faßmann oktatási miniszterként ugyanis az állami támogatás helyett az önerő szerepét erősítené. Illetve az FPÖ átverte végül a követelését, és nem lesz dohányzási tilalom az osztrák éttermekben és kávézókban.

Az ellenzék megosztott a kormányprogram kapcsán. Míg a jobboldali liberális Új Ausztria (NEOS) üdvözli a jóléti állam csökkentését, és kész ezeket még ellenzékből is akár megszavazni, a két baloldali ellenzéki párt, a szociáldemokraták (SPÖ), illetve egy molesztálási botrány miatt vezető nélkül maradt Peter Pilz Lista (LPP) képviselői éppen ezek ellen tiltakoznak leginkább. Az Ausztriában hagyományosan erős szakszervezetek is mozgósítanak. Bizonyos államreformok kétharmados többséget igényelnének, amihez az ÖVP–FPÖ-kormánynak a liberálisok szavazataira is szüksége lesz majd.

Nyugati szomszédunkat utoljára 2000 és 2006 között irányította ilyen összetételű kormány. Akkor az Európai Unió még szankciókat vezetett be Bécs ellen. Ma, amikor az EU számos országában kormánytényezők, de legalábbis erős pártok a jobboldali populisták, ilyesmi senkinek eszébe se jutna. Holott a most felálló Kurz-kormány nagyobb engedményeket tett az FPÖ-nek, mint egykoron a néppárti Wolfgang Schüssel Jörg Haidernek.