Ezek az érvek mégsem elégítették ki a montenegróiakat, így 1997-től – ekkor még Montenegró Kis-Jugoszlávia része volt – megkezdték a nyelv normáinak kialakítását. A balkáni miniállam függetlenségének kikiáltása után aztán felgyorsultak az események: 2009-ben kiadták az első montenegrói helyesírási szótárt, amellyel egyben két új betűt is bevezettek, ezzel is jelezve, különálló nyelvről van szó. Ennél is fontosabb volt, hogy 2008-ban a nemzeti könyvtár beadta a kérelmét az ISO-nak, ami aztán hosszas procedúra után önálló nyelvként ismerte el a montenegróit múlt pénteken.
Ahogy várható volt, a montenegrói nyelvészek teljes győzelemként értékelték a döntést. Nem úgy szerbiai kollégáik, akiket lesújtott a hír. Miro Vuksanovic elmondta: eddig még nem volt példa arra, hogy egy nyelvet négy részre szednek, amelyek aztán megkapják a különböző országok nevét, ahol beszélik őket.
Sreto Tanasic, a Szerb Nyelv Szabványosítási Bizottságának elnöke – Szerbiában ez az intézet felelős a szerb nyelv megőrzéséért és ápolásáért – még határozottabban fogalmazott: Montenegróban nincs semmiféle nyelvészeti és szociolingvisztikai alapja annak, hogy külön nyelvről beszéljenek, így azok, akik kiállnak a montenegrói nyelv létezése mellett, sosem fognak montenegróiul beszélni. „Ez mindig is szerb nyelv lesz bizonyos jellegzetességekkel. Nem lehet ilyen könnyen nyelveket alkotni, és a címkézés nem változtat semmin” – fogalmazott a nyelvész.
A szerb nyelvészek ellenvetései azonban már aligha zavarják a montenegróiakat. Így Adnan Cirgic, a cetinjei montenegrói nyelvi és irodalmi kar dékánja annyira fontos eseménynek tartotta az ISO döntését, hogy azt sürgette: ezt a dátumot nyilvánítsák a montenegrói nyelv napjának.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!