Tudatos rémhírkeltés miatt haltak meg sokan az 1989-es romániai forradalomban

A román ügyészség tavaly emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával kezdett új vizsgálatot az ügyben.

MTI
2017. 12. 18. 12:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szándékos katonai diverzió, tudatos rémhírkeltés miatt vesztette életét sok ember Romániában 1989. december 22., Nicolae Ceausescu kommunista diktátor menekülési kísérlete után – állapította meg a román katonai ügyészség a forradalom évfordulója alkalmából hétfőn kiadott közleményében.

Az ügyészség beszámolója szerint az eddigi tanúkihallgatásokból, katonai és civil levéltári anyagok, korabeli videofelvételek áttanulmányozásából egyértelművé vált, hogy a diktátor elmenekülése után nem volt hatalmi űr Romániában, azonosították, kikből állt az a politikai-katonai parancsnokság, amely rövid időn belül átvette a hatalmat az országban.

A vádhatóság bizonyítékokat gyűjtött arról, hogyan működött – a televízió és rádió bevonásával, ellentmondásos katonai parancsok kiadásával – az a diverzió, amellyel fenntartották a lakosság félelemérzetét, azonosították azokat az eszközöket is, amelyek gépfegyversorozatok hangját imitálva keltettek pánikot.

Az ügyészségi helyzetjelentés nem nevesít felelősöket, csak várhatónak nevezi, hogy a további vizsgálatok során sikerül azonosítani a több száz halálos áldozatot követelő diverzió elkövetőit és bűntársaikat.

A vádhatóság tavaly novemberben emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával kezdte újra a bűnügyi vizsgálatot az ügyben, miután a forradalmárokat tömörítő bukaresti December 21. Egyesület több tagja pert nyert Románia ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságán, amiért Románia nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek és a halálos áldozatok hozzátartozóinak.

A vádhatóság már a vizsgálat újrakezdésekor úgy értékelte: az 1989. december 22-én hatalomra került új politikai és katonai vezetés hatalmának megőrzése érdekében olyan intézkedéseket hozott, amelyek sok ember halálához, testi és lelki sérüléséhez vezettek, így ezek a cselekmények kimerítik az emberiesség elleni bűntettek ismérveit. Az ügyészek szerint a tettesek előre kidolgozott terv alapján polgárháború látszatát keltették „az új vezetők hatalomra juttatása és legitimálása” érdekében.

A korábbi, nem hivatalos statisztikai adatok szerint a Temesvárról indult, Nicolae Ceausescu bukásához vezető 1989-es forradalom napjaiban 1142-en vesztették életüket, és 3138-an megsebesültek – túlnyomó többségük a diktátor elűzése után.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.