A németek többsége szerint Merkel nem tölti ki negyedik ciklusát

A Handelsblatt megbízásából készített közvélemény-kutatásban a megkérdezettek 56 százaléka vélekedett így.

MTI
2018. 01. 11. 16:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A németek többsége szerint nem tölti ki negyedik ciklusát Angela Merkel kancellár, ha ismét megválasztják kormányfőnek – mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés, amelyet az MTI is szemlézett.

A Handelsblatt című üzleti lap megbízásából készített közvélemény-kutatásban a megkérdezettek 56 százaléka nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy Angela Merkel kancellár lesz-e még 2021-ben, és 38 százalék válaszolt igennel. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökének erősségeiről és gyengeségeiről alkotott választói véleményeket is vizsgáló kutatás kimutatta, hogy a németek leginkább a higgadtságát, vezetői képességeit, nemzetközi tekintélyét és állhatatosságát értékelik. 

A gyengeségek között az első helyen az áll, hogy határozott döntések helyett inkább hallgat, és kivárja, hogy kibontakozzanak az adott ügy fejleményei. A megkérdezettek 23 százaléka hánytorgatta fel ezt a kancellárnak. A második helyen az elhibázottnak tartott menekültpolitika áll, ezt 9 százalék említette, 8 százalék pedig azt vetette a szemére, hogy nem jó vezető.

A Handelsblatt a felmérés eredményeiről szóló összeállításában kiemelte, hogy Angela Merkel a migrációs válság elmélyülése óta megosztja a németeket. Ennek ellenére csaknem kétharmados, 62 százalékos egységben vallják, hogy nagy vagy nagyon nagy szerepe van a gazdaság fellendülésében, és csupán 4 százalék gondolja úgy, hogy Merkel tevékenységétől függetlenül erőteljes a gazdasági növekedés és alacsony a munkanélküliség.

A lap hozzátette, hogy a pártelnök-kancellár pozíciója szilárd, egyik lehetséges utódjelöltnek sincs meggyőző támogatottsága. A CDU-s politikusok közül az első helyen Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter áll, aki a választók 37 százaléka szerint alkalmas a kancellári tisztségre. A második Peter Altmaier kancelláriaminiszter 31, a harmadik Ursula von der Leyen védelmi miniszter 28 százalékkal. A CDU fiatal nemzedékének legismertebb alakját, a kancellárétól időnként látványosan eltérő álláspontot képviselő Jens Spahn pénzügyi államtitkárt csupán 16 százalék tartja alkalmasnak a kormányfői tisztségre.

A következő kabinet legfontosabb feladata a németek legnagyobb, 17 százalékot kitevő része szerint a menekült- és bevándorláspolitika. A második helyen, 15 százalékkal, azok állnak, akik szerint a szociálpolitikában lesz a legtöbb tennivaló. További 10 százalék szerint az a legnagyobb feladat, hogy a kormány megbízhatóan és őszintén politizáljon, és teljesítse a választási ígéreteket.

A felmérést az Infratest Dimap kutatóintézet végezte, az adatokat január 4-étől 8-áig vették fel, 1012 ember megkérdezésével.

A Kereszténydemokrata Unió, a testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) és a Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) a tervek szerint csütörtökön fejezi be a 2013-ban kezdett közös kormányzás folytatásáról szóló előzetes egyeztetéseket. Amennyiben eredményesen zárják a megbeszéléseket, elkezdődhetnek a hivatalos koalíciós tárgyalások, és ha azok is sikerre vezetnek, húsvét körül megalakulhat a következő szövetségi kormány. Ez lenne a 2005–2009-es és a 2013–2017-es ciklus után a harmadik nagykoalíció Angela Merkel vezetésével, és a negyedik Merkel-kormány.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.