„Ne jöjjenek ide szarfészek országokból” – fakadt ki állítólag Donald Trump, amikor a közép-amerikai El Salvadorból és a karibi Haiti szigetéről érkező menekültek ügyéről tanácskozott a törvényhozás tagjaival. Az amerikai elnök később viszont tagadta, hogy a trágár kifejezéssel élt volna, csupán annyit ismert el, hogy „keményen fogalmazott”. Trump indulata a bevándorlókkal kapcsolatban nem új keletű, már kampányának is egyik fő témája volt a migráció és a sokat emlegetett fal a mexikói határon. Ennek megépítése még várat magára, ám egy január eleji bemutató a különböző típusokról arról árulkodik, hogy még korántsem mondott le róla.
Csakhogy a feladat óriási: a két ország közötti több mint háromezer kilométeres határon naponta egymillió dolgozó, vállalkozó, turista és diák kel át. 1994 óta a nyugati Tijuanától már húzódik egy 1050 kilométeres fal – vagy ha úgy tetszik, megerősített kerítés –, ezenkívül legfeljebb további 1000-1500 kilométeres szakaszon, a leginkább érintett keleti részen építenének újat. Már ha a republikánus elnöknek sikerül erről meggyőzni a washingtoni törvényhozást, ahol egyelőre, főként a várható kiadások miatt, nem túl lelkesek az ötlet hallatán. A legtöbb becslés szerint a fal legkevesebb 25 milliárd dollárba kerülne, Trump egy szakaszra 18 milliárdot kért. A hatékony határvédelemhez ráadásul kellene a másik fél is, ám Mexikó komoly kihívásokkal küzd, és az amerikai elnök követelőzése ide vagy oda, azt már többször kijelentették, hogy kizárt, hogy ők fizessék ki „Trump falát”. Van nekik elég gondjuk: a mexikói Tamaulipas szövetségi államban, a legkeletibb határszakaszon például legalább kilencezer rendőr kellene a terület biztonságának ellátásához, de tavaly ehhez csak mintegy 1700 egyenruhás állt rendelkezésre.
A falat ellenzők leggyakoribb és leghatásosabb érve, hogy hiába épül meg, más és veszélyesebb utakat keresnek a kétségbeesett migránsok és a profitéhes csempészek. Arról nem is beszélve, hogy a fal vagy más akadály teljesen hatástalan a drog- vagy a fegyvercsempészet ellen, amely sokkal nagyobb veszélyt jelent a bevándorlóknál. Ráadásul a közös határ legforgalmasabb, alsó-kaliforniai szakaszán csak 2014-ben 76 tonna kábítószert foglaltak le a hatóságok, és legalább 33 ezer esetben sértették meg a bevándorlási törvényeket – átlagosan napi hat esetben találnak kisebb-nagyobb mennyiségű drogot –, miután átvizsgáltak több millió gépkocsit és egymillió kamiont. És hiába kétszer annyi a határőr, mint két évtizede, az ő munkájuk is csak növeli a költségeket, a fal meghosszabbításával pedig ez csak még magasabbra szökne. Az is kérdéses, hogy mennyire riasztaná el a próbálkozókat. Hiszen a felmérések szerint a mexikóiak harmada átköltözne az északi szomszédba, ha tehetné, kisebb részük (13 százalék) pedig akár tiltott módon is vállalkozna erre a lépésre. Ez még akkor is így van, ha a Pew Research szeptemberben közölt felmérése megállapította, hogy a mexikóiak kétharmadának kedvezőtlen a véleménye az északi szomszédról, és persze 94 százalék ugyanígy gondolkodik a falról is. Ugyanakkor a statisztikákból az is kiderül, hogy nagyon is létezik a „Trump-hatás”: a délnyugati határon még nem is áll a fal, de 2017-ben máris 40 százalékkal kevesebben próbálkoztak átjutással az előző évhez képest.
De nyilván Trump nem nyert volna, ha nem lennének támogatói is. Az mindenképpen az elnök javára írható, hogy újra beemelte a közbeszédbe a bevándorlást, így rákényszerítette a törvényhozást, hogy foglalkozzon a valóban létező problémával. Az amerikai társadalom jó része is úgy érzi, hogy a fallal biztonságosabb az élete, mert kevesebb a bevándorló.
