Kínaiak építenek hidat Dubrovnik irányába

Az ázsiaiak húzzák fel a térséget gazdaságilag, az Európai Unió eközben csak pislog.

Kuthi Áron
2018. 01. 15. 14:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A horvát közútkezelő bejelentette, hogy a kínai CRBC építővállalat adta a legkedvezőbb ajánlatot a Peljesac-híd megépítésére, és ők is fogják megépíteni a tervek szerint az az átkelőt, amely a leghosszabb hidak között lesz Európa déli felén. 

Ez a 2,5 kilométer hosszúra tervezett, tenger felett átívelő tereptárgy nagyon fontos szereppel fog bírni, ugyanis Dubrovnikba úgy lehet majd eljutni a segítségével, hogy nem kell be-, majd kilépni Bosznia-Hercegovinából, vagyis nem kell elhagyni az EU területét. A terv arról szól, hogy a boszniai Neum előtt a híd átvezeti az utat a Peljesac-félszigetre, onnan meg már könnyedén be lehet autózni Horvátország legdélebbi pontjára. A baj csak az volt eddig mindezzel, hogy Bosznia-Hercegovina erőteljesen támadta az ötletet, mondván, nem lehet majd nagyobb hajóval megközelíteni Neum kikötőjét. 

A híd kérdése tehát nagyon forró nemzetközi téma volt, most viszont az vet fel kérdéseket, hogy miért Kína lett a befutó, ha az Európai Bizottság tavaly már megítélt egy 357 millió eurós támogatást a híd megépítéséhez, ami az akkor számolt költségek 85 százalékát jelentette volna. A régió országaival foglalkozó Balkan Insight nem tett említést arról, hogy mi lesz az unió nagylelkű felajánlásával, a lényeg az, hogy a kínaiak jócskán alámentek az uniós költségvetésnek, és 279 millió euróért ígérik az áhított közúti összeköttetést. 

A kínai terjeszkedés Európában, ezen belül a Balkánon, Kelet-Európában ezzel is egyértelműbb lett, ide számítva a Belgrád-Budapest vasútvonal kínai hitelből finanszírozandó felújítását, vagy azt, hogy a Bank of China Belgrádban nyitotta meg a Balkánért és Kelet-Európáért felelős központját. A Politico hírportál egyenesen Kína Európát megnyitó hátsó ajtajának nevezte a Balkánt, felhívva a figyelmet arra, hogy ezek az országok egyébként egyszer azért majd csatlakoznának az Európai Unióhoz. Ez csak azért lenne kellemetlen a nyugat számára, mert addigra akár kulcsfontosságú infrastrukturális beruházások is befejeződnének, és nem lehetne akkora hitelkihelyezésekkel élni a Balkán irányába. 

 

 

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.