2019 októberében lejár az Európai Bizottság elnökének, a luxemburgi Jean-Claude Junckernek a mandátuma. Az utódlása kapcsán már ezen a télen megkezdődött a mozgolódás. Éppen ezért brüsszeli informátorok segítségével annak jártunk utána, milyen módon választhatják majd ki a bizottság következő vezetőjét, kik a poszt várományosai, illetve milyen jövő várhat a biztosan nem újrázó Juncker számára.
Az első és legfontosabb kérdés a bizottsági elnök kiválasztásának módja. A 2014-es európai parlamenti választás előtt fogadták el az úgynevezett Spitzenkandidat-rendszert, amelynek értelmében már nem az európai kormányfőket tömörítő Európai Tanács jelölhetett embereket a bizottság élére, hanem az Európai Parlament képviselőcsoportjai. Ezen frakciók jelöltjei (az uniós köznyelvben németül meghonosodott Spitzenkandidatok) közül pedig az Európai Parlament képviselői választják meg jelenleg az Európai Bizottság elnökét. Így értelemszerűen annak a frakciónak a Spitzenkandidatja kerül a bizottság élére, amelyik a legtöbb képviselővel rendelkezik az EP-ben.
Az európai kormányfők, főleg Emmanuel Macron francia miniszterelnök részéről felmerült, hogy jó lenne visszacsinálni a Spitzenkandidat-rendszert, azaz ismét a tanács találja meg a megfelelő embert a bizottság élére. Ám az EP alkotmányügyi bizottsága múlt hét csütörtökön elfogadott egy ezt ellenző nyilatkozatot. A 17:6 arányban megszavazott szövegben leszögezték, a parlament kész minden olyan jelöltet elutasítani, akiket nem a Spitzenkandidat-rendszer révén választottak ki a 2019 májusában esedékes következő EP-választás előtt.
Macronnak állítólag erre az eshetőségre is van terve, egész Európát átfogó mozgalmat szervez, amelynek minden tagállamban lenne saját listája, Spitzenkandidatként pedig a jelenleg a liberális ALDE frakciójában politizáló dán Margrethe Verstagert támogatná a brüsszeli pletykák szerint. A prognózisok szerint ugyanakkor a jelenleg is legnagyobb frakció, a fideszes EP-képviselőket is magában foglaló Európai Néppárt tagszervezetei nyerhetik az EP-választást, így az a legvalószínűbb, hogy a Jean-Claude Juncker után következő bizottsági elnököt is ők adják majd.
Jelenleg a brexitügyi uniós főtárgyalót, a francia Michel Barnier-t tekintik legesélyesebbnek arra, hogy ő legyen az Európai Néppárt Spitzenkandidatja. Mellette szól, hogy már 2014-ben indult a posztért (akkor Juncker legyőzte), emellett a brexittárgyalások miatt sokkal láthatóbb, mint a többi potenciális jelölt. Pletykálnak ugyanis másokról is, például a finn Jyrki Katainenről vagy az ír Enda Kennyről, ám egyikük esélyei sem túl jók, egyik forrásunk egyenesen „abszolút elképzelhetetlennek” nevezte, hogy Katainen kerüljön a bizottság élére. Mindazonáltal Barnier megválasztása is csak azért tűnik a leginkább valószínűnek, mert nincs jobb jelölt. Brüsszeli forrásaink szerint a brexit folyamatának sikeressége vagy sikertelensége nem fog kiderülni jövő őszre, amikor az Európai Néppárt finnországi kongresszusán döntenek a jelöltjükről. Úgy tudjuk, Barnier esélyein ront, hogy mire betölthetné az Európai Bizottság rendkívüli munkabírást igénylő elnöki posztját, már 69 éves lesz, ráadásul nem tartják eléggé átütő erejű politikusnak.
Emellett az Európai Unió szívében egyre erősödnek azok a hangok is, amelyek női vezetőt látnának szívesen. E szempontból három személyről beszélnek Brüsszelben. A litván Vasladyként ismert Dalia Grybauskaite komolyabb jelöltnek számít. A 2019-es EP-választáson várhatóan meggyengülő, így a bizottsági elnöki posztra feltehetően esélytelen Spitzenkandidadot jelölni kénytelen szociáldemokraták állítólag a jelenlegi külügyi és biztonságpolitikai főképviselő, az olasz Federica Mogherini mellett tehetik le a garast. A harmadik név csak egy merész közjogi átalakítás esetén merül fel, inkább komolytalan felvetésként. Jean-Claude Juncker az Európai Unió helyzetét értékelő tavaly szeptemberi beszédében már értekezett arról, hogy össze kellene vonni a bizottsági elnöki posztot a tanácsi elnöki pozícióval, amelyet a legelvetemültebb elképzelések szerint fel lehetne ajánlani Angela Merkel német kancellárnak. Hozzá kell tenni, a posztok összevonása már korábban, 2003-ban is felmerült. Információink szerint ehhez alapszerződés-módosításokra lenne szükség, ám a tagállamok nyilvánvalóan nem mennének bele abba, hogy ilyen látható módon összpontosítsák német kézben az uniós hatalmat. A teljes elképzelést „agymenésként” értékelő forrásaink abban is kételkednek, hogy Merkel vállalná-e az összevont pozíciót.
Na de mi lesz Jean-Claude Junckerrel? Információnk szerint nagyon megviselte a bizottsági elnökséggel járó sok stressz – egyik forrásunk „őrült emberek munkájaként” írta le a pozíciót. Juncker egyre többet betegeskedik, a davosi Világgazdasági Fórumra például gyomorhurut miatt nem tudott elutazni, e kór egyik oka pont a stresszes életmód. Forrásaink szerint az a legvalószínűbb, hogy visszavonul, és afféle „idős államférfiként” időnként megnyilvánul majd az európai politika alakulása kapcsán. Egyikük elmondta, reméli, hogy nem úgy jár majd el, mint elődje, José Manuel Barroso, aki a Goldman Sachsnél vállalt munkát, majd ellentmondásos szereplővé vált a világgazdasági válság során.
