Szitokszó lett az EU Koszovóban – a nemzeti ünnepen látogattunk el Pristinába

Kevesen számítottak arra Koszovóban, hogy ennyire magára hagyja őket az Európai Unió. Riport.

„Mindent megígértek, de semmit nem teljesítettek” – így sommázza az Európai Unó Koszovó-politikáját Naim, akivel a pristinai Teréz anya téren ismerkedünk meg. A zászlókba öltözött koszovói fővárosban hatalmas tömeg gyűlt össze szombaton, ahol a járókelők időnként táncot járnak, máshol pedig az esti koncerteket várják, ahol világhírű énekesnőjük, Rita Ora fog fellépni. Naim csak pár perce szállt ki a körtáncból, de gyorsan a lényegre tér, amikor arról kérdezzük, miről álmodtak tíz éve, 2008. február 17-én, amikor Koszovó egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét Szerbiától. Arra számítottak, hogy hamarosan megnyílik számukra az út az Európai Unió felé, hiszen tíz éve az uniós államainak többsége szinte azonnal elismerte a kis balkáni ország függetlenségét.

Most viszont azt tapasztalják, az unió még a vízummentességet sem biztosította számukra. Naim barátjának, Besimnek ez a helyzet különösen nehéz: Németországban dolgozik, így a szülei csak nehézkesen tudják őt meglátogatni. Most is inkább ő jött haza, néhány hetet tölt a családjánál Vushtrriban. Besim azonban nincs egyedül: hozzá hasonlóan rengeteg kortársa dolgozik nyugaton, mert Koszovóban szinte semmi esélyük nincs munkát találni. A munkanélküliség továbbra is 30 százalék feletti, a fiatalok körében még rosszabb, 50 százalék feletti ez az arány. „Most eljöttünk ünnepelni, aztán megint csalódottan megyünk haza” – szólal meg újra Naim, aki mégis itt maradt Koszovóban. Mosolyogva, de keserűen azt mondja, csak egy oka van erre: szereti a kihívásokat.

Naim és Besim azonban nem az egyetlenek Koszovóban, akik többet vártak volna 2008-ban. Az utca emberéből gyorsan előtörnek a panaszok, amikor az ország jövőjéről kérdezzük őket. Talán egyedül az Egyesült Államok tekintélye töretlen errefelé, rengeteg amerikai zászlót látni a nemzeti ünnepen, Bill Clintonnak még szobrot is emeltek Pristinában. A rosszul működő gazdaságra, a korrupcióra és a politikusokra panaszkodnak a legtöbben.

Koszovó európai integrációját számos ok hátráltatta az elmúlt tíz évben. Ami a vízumliberalizációt illeti, a fő probléma az, hogy az országnak továbbra sem sikerült véglegesen rendeznie a határvitáit Montenegróval. A koszovói ellenzék éveken át hátráltatta a 2015-ben Podgoricával megkötött egyezség becikkelyezését, ami nyolcezer hektárnyi terület hovatartozásáról rendelkezett. Úgy látszik azonban, hogy a vízumkérdés végül mégis felülírta a koszovói belpolitikai ellentéteket. A mostani évforduló előtti napon a vezető koszovói pártok megállapodtak, hogy ratifikálják a Montenegróval kötött határmegállapodást.

Habár ezzel a lépéssel most már tényleg elhárult minden akadály az előtt, hogy a koszovói állampolgárok vízum nélkül utazzanak az uniós országokba, az európai integráció még a látóhatáron sincs. 2015-ben Pristina és Brüsszel között megszületett a stabilizációs és társulási megállapodás, további lépésre azonban már nem került sor. Szerbiával viszont 2014-ben megkezdődtek az uniós csatlakozási tárgyalások, és ezt Koszovóban sokan újabb igazságtalanságnak tartják.

Az európai integrációt ugyanakkor szinte teljesen lehetetlenné teszi, hogy az uniós országok körében nincs egyetértés Koszovó függetlenségének kérdésében. Koszovót napjainkra már száznál is több ország ismerte el függetlennek, ám Spanyolország, Görögország, Románia, Szlovákia és Ciprus a jövőben sikeresen akadályozhatják az ország belépését az unióba. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai, Oroszország és Kína továbbra is Szerbia részének tekinti Koszovót, ami ellehetetleníti Pristina belépését a nemzetközi szervezetekbe. A kis balkáni államot a nagyobb szervezetek közül eddig a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap vette fel a tagjai közé, az ENSZ-tagságra még továbbra is várnia kell Pristinának.

Nem könnyíti meg ezt, hogy a Szerbiával való teljes megegyezésre sincs sok esély. A Belgrád és Pristina közti párbeszéd csak részeredményeket hozott eddig, igazi áttörés nem történt még annak ellenére sem, hogy Szerbiában egyre aktívabban foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök múlt év júliusában belső párbeszédet kezdeményezett Koszovó jövőjéről. Jelezte: Szerbiának rendeznie kell a Koszovóval fenntartott viszonyt, hogy ezt a terhet a jövő generációinak ne kelljen tovább cipelniük, és Szerbia is tovább tudjon lépni.

Ivica Dacic szerb külügyminiszter ezután meglepő javaslattal állt elő, szerinte Koszovó felosztása az albánok és a szerbek között hosszú távú megoldást jelenthetne a Belgrád és Pristina között évek óta fennálló konfliktusokra. Most azonban úgy látszik, továbbra sincs szó Koszovó elismeréséről.

Vucic a mostani tízéves évfordulón a brit Reuters hírügynökségnek elmondta, bármilyen döntés is szülessen majd Belgrád és Pristina között, azt a szerb szavazópolgároknak kell majd jóváhagyniuk, akik közül sokan Koszovót tartják a vallásuk bölcsőjének. Ezért ő egyáltalán nem biztos abban, hogy Szerbiában többséget lehet szerezni Koszovó elismeréséhez. A szerb külügyér „születésnapi ajándéka” még ennél is keserűbb volt. A szerbek számára tragikus tizedik évfordulón Ivica Dacic örömittasan bejelentette: Burundi most visszavonta Koszovó elismerését.

A koszovói albánok most mégis örömtáncot járnak. A több évtizedes, olykor véres küzdelmek árán kiharcolt függetlenségnek szól ez, és legkevésbé sem az optimista, európai jövőképnek.

Nagy riportunkat a február 24-i Magyar Nemzet hétvégi magazin mellékletében olvashatják.