Régóta nyílt titok, hogy ellentétek feszülnek Donald Trump és külügyminisztere, Rex Tillerson között, az amerikai elnök mégis meglepetésszerűen, közvetlen előjel nélkül váltotta le kedden kabinetjének egyik oszlopát. A nemzetközi üzleti életben sokat látott olajipari csúcsvezetőből tavaly a State Department első emberévé avanzsáló, 65 esztendős Tillerson helyére az ultrakonzervatív Teadélután mozgalom politikusa, Mike Pompeo kerül, aki az előző évet már egy hasonlóan fontos, ha nem fontosabb pozícióban, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) élén tölthette. A legtöbb gyors értékelés arra irányítja a figyelmet, hogy a lépéssel ismét az unortodox „igazi Trump” mutatkozott meg, mivel egy, a bevett elithez tartozó figurát a republikánusok – hozzá közelebb álló – szélsőséges irányzatához tartozóval cserélt le. Ugyanakkor a történteknek ez csak az egyik olvasata. Más szemszögből éppen hogy a hagyományos katonai-ipari-titkosszolgálati komplexum aktuális érdeke érvényesül. A tapasztalt, a világot, benne a nemzetközi élet szereplőit jól ismerő, mérsékelt reálpolitikus helyére egy, az amerikai felsőbbségben megrögzötten hívő keresztény fundamentalista (olasz származása ellenére nem katolikus, hanem presbiteriánus) „héja” kerül, aki jobban megtestesíti a nagyhatalmak közti „új hidegháborúba” merülő Egyesült Államok érdekeit. Ez utóbbit támasztja alá, hogy a törvényhozási republikánusok, akik elvetették Trump és eredeti stábja „üzletszerű” külpolitikai megközelítését, Pompeo jelölését „melegen üdvözölték”.
Trump önmagához híven kurta Twitter-üzenetben tette közzé a személyi változásokat, amelyben üdvözölte Pompeót a posztján, és megköszönte Tillersonnak a munkáját. Később bővebb indoklásában már kitért arra, hogy az Obama-kormány által nyélbe ütött iráni atomalku esetében eltért a véleményük, ő elfogadhatatlannak tartja, míg külügyminisztere az egyezmény megtartása mellett kardoskodott. De Észak-Korea kapcsán is összekülönböztek: Tillerson akkor is a kommunikációs csatornák nyitva tartása mellett állt ki, amikor Trump és Kim Dzsongun éppen egymás országainak atomcsapásokkal való elpusztításáról vívott szópárbajt. Most, hogy dél-koreai közvetítéssel kézzelfogható közelségbe került egy példátlan amerikai–észak-koreai csúcstalálkozó, Trump ki akarja szűrni a disszonáns hangokat. Persze kérdéses, hogy Pompeo ezzel mennyire kompatibilis, hiszen épp a hétvégén hangsúlyozta, hogy megalkuvást nem tűrő megközelítésre van szükség; korábban egyébként egyike volt azoknak, akik az egész koreai problémakör megoldásaként „phenjani rendszerváltást” tartottak szükségesnek.
A központi hírszerzési igazgató (DCI) posztjára – a kansasi teadélutános képviselőként korábban három és fél ciklust lehúzó – Pompeo helyére az eddigi igazgatóhelyettes, Gina Haspel kerül. Bár a kormányzati kommunikáció értelemszerűen azt emeli ki, hogy ő az első nő a CIA élén, aligha ő az, aki a legkevésbé ellentmondásos, vagy akivel a leginkább elbüszkélkedhetnek. Az ügynökségbe 1985-ben belépő, hosszú ideig terepen dolgozó hírszerző tiszt ugyanis az ifjabb Bush-kormány idején részt vett az azóta hivatalosan leállított „kiszervezett” kínvallatási programban. Egy thaiföldi titkos börtön parancsnokaként személyesen felügyelt olyan kihallgatásokat, amelyek során a terrorizmussal vádolt elfogottaktól a vízbe fojtást szimuláló módszerrel (törölközőt tesznek a delikvens arcára, és azt vízzel locsolva kényszerítik) szedtek ki információkat.
