Csung Juijong az MTI tudósítása szerint közölte: Észak-Korea kész feladni nukleáris programját, Kim Dzsongun elkötelezett az atomfegyver-mentesítés mellett, és a jövőben tartózkodni fog a további nukleáris és rakétakísérletektől. Ugyanakkor – fogalmazott Csung – az észak-koreai vezető megérti azt is, hogy az amerikai–dél-koreai rutinszerű hadgyakorlatok folytatódnak majd.
A dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó – aki pár nappal ezelőtt a Phenjanban tárgyaló dél-koreai küldöttség vezetőjeként találkozott Kim Dzsongunnal – azt is elmondta: az észak-koreai vezető a lehető leggyorsabban szeretne találkozni az amerikai elnökkel, tárgyalási készségéről levelet küldött Donald Trumpnak, aki elfogadta a csúcstalálkozóra szóló meghívást.
A levelet – amelyről a Fox televízió már csütörtök délután kiszivárogtatott információkat – a dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó továbbította a Fehér Háznak. Csung Juijong egyúttal tájékoztatta észak-koreai tapasztalatairól Donald Trumpot. A megbeszélésen jelen volt Herbert McMaster amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó is.
– Donald Trumppal együtt bizakodóak vagyunk, hogy diplomáciai eszközökkel kiaknázhatjuk a békés megoldás lehetőségeit – fogalmazott a dél-koreai politikus. Ugyanakkor leszögezte azt is, hogy mindaddig folytatódik a nyomásgyakorlás Észak-Koreára, amíg Phenjan nem váltja szavait konkrét cselekvésre.
Donald Trump a tájékoztató után másfél órán belül Twitter-bejegyzésben reagált a Csung Juijong által elmondottakra. Az elnök pontosított: Kim Dzsongun nem egyszerűen csak felfüggeszti, befagyasztja a nukleáris és rakétakísérleteket, hanem atomfegyver-mentesítésről beszélt a dél-koreai küldöttségnek.
A csúcstalálkozóig Phenjan – írta az amerikai elnök – nem hajt végre rakétakísérletet. – A csúcstalálkozó szervezése már folyik – közölte Donald Trump.
– Üdvözöljük az Észak-Korea hozzáállásában bekövetkezett változást – ezt már Abe Sindzó japán miniszterelnök mondta, hozzátéve, hogy Washington és Phenjan közeledése a szankciós politika gyümölcse. Az amerikai elnökkel folytatott pénteki telefonbeszélgetésével kapcsolatban azt mondta, egyetértettek Trumppal abban, hogy a nemzetközi közösségnek továbbra is a lehető legnagyobb nyomást kell gyakorolnia Észak-Koreára.