Spanyolország száz városában, többek között Madridban és Barcelonában is sok ezer nyugdíjas vonult utcákra szombaton, hogy felhívják a figyelmet szerintük tarthatatlan helyzetükre. A tudósítók szerint nem egyedül, hanem sok esetben családostul, gyermekekkel, unokákkal vagy dédunokákkal.
De miért érzik úgy, hogy méltatlanul bánnak velük? A tüntetők főként azt nehezményezték, hogy a nyugdíjak egyáltalán nem követik az árakat – különösképpen a számlák összegének folyamatos növekedését. 23 éve, 1995-ben kötötték meg az úgynevezett toledói paktumot a társadalombiztosításról, és azóta az átlag nyugdíj az akkori 439 eurónyi összegről (akkor még pesetában) 2015-ben már elérte, sőt meg is haladta a havi 1022 eurót. A jobboldali Mariano Rajoy kormánya viszont legfeljebb 0,25 százalékos emelést tervez nekik az idei költségvetésben. A nyugdíjasokkal évtizedek óta csínján bánik minden spanyolországi kormány, akiknek a számuk tavaly elérte a történelmi 9,5 millió főt. Jelentékeny és nagyon is aktív, többségében baloldali szavazóbázisról van szó – ők tüntettek szombaton is –, amely a következő években tovább nő, hiszen a várható átlagéletkor 83,5 év. Rajoy vigyáz is rájuk, és évek óta kénytelen egyre több hitelt felvenni, hogy fenn tudja tartani a társadalombiztosítási rendszert, azaz ne kelljen csökkentenie az idősek egyetlen bevételi forrását.
De nem mindenkinek jut öregségi nyugdíj, mert a spanyolországi sajátosságok miatt sok nő nem vállalt munkát, és nagyon sok esetben az egyetlen kereső férj halála után jövedelem nélkül maradtak, mert a családtag ápolását az új törvények nem ismerték el munkának. Arról nem is beszélve, hogy a 2008-ban kezdődött pénzügyi és hitelválság kikezdte az uniós csatlakozás, vagyis 1986 óta gyakorlatilag folyamatosan és lendületesen fejlődő, sőt már-már virágzó ország társadalmi alapjait. A pénzbőség után jött a már nem is hét, hanem jóval többnek ígérkező szűk esztendő s a vele együtt járó pénz- és hitelszűke. Ennek levét azóta is isszák nyugdíjasok, akik szembesültek a rideg, sőt kőkemény feltételekkel: 67 évre emelték az öregségi nyugdíjat – a tervek szerint itt is 70-re fogják emelni –, és aki még nincs hatvan, de elmúlt ötven, már nemigen kap munkát újra, ha valamiért elvesztette. Nem véletlen a fiatalok jelentékeny száma sem a hétvégi tüntetésen, ők is nagyon jól tudják, hogy ha nincs munkájuk, akkor nem lesz nyugdíjuk sem. És a 2008-as válság szomorú hozadéka a válság előttihez képest jóval alacsonyabb bér, amiből nemigen, sőt egyáltalán nem tudnak félretenni a nyugdíjra.
Rajoy nem véletlenül volt óvatos az ígéretekkel a múlt szerdán a parlamenti nyugdíjvita közben is. Az özvegyeknek és a legalacsonyabb járadékosoknak ígért emelést – ha megszavazzák az idei költségvetést. És ez aztán a csapda, mert a kormányfőnek nincs meg a parlamenti többsége, és udvarolnia kell a baszk mérsékelt nacionalistáknak meg a centrista Állampolgárok pártjának. És ha valami csoda folytán mégis rábólintanak az idei büdzsére, még számíthatnak Brüsszel kritikájára, mely azzal az ürüggyel dobja vissza a tervezetet, hogy „tessék lefaragni ezt a fölösleges tételt”.
