Előrejelzések szerint kevés esély van rá, hogy bármely párt egyedül képes volna Olaszországban abszolút többséget szerezni a március 4-ei választásokon, majd kormányt alakítani. Ennek ellenére az elemzők vázoltak három lehetséges forgatókönyvet. Az ország számára a legfenntarthatóbb és legnyugodtabb megoldás egy nagykoalíció létrejötte lenne. A leköszönő baloldali Demokrata Párt (PD) a kampánycsend előtti utolsó hivatalos felmérések szerint mindössze 22,8 százalékon áll. Ennek fő oka a párton belüli harc, ami szembeállította Matteo Renzi pártvezetőt és a tagok kisebb-nagyobb csoportjait. Az egyik ilyen Pietro Grasso, a volt szenátusi elnök által létrehozott Szabadok és Egyenlők (LeU) párt, amely jelenleg 5,7 százalékon áll.
A második forgatókönyv szerint többséget szerezhetne a jobboldali koalíció, amely Silvio Berlusconi Forza Italia (Hajrá, Olaszország!, 16,4 százalék), Matteo Salvini Lega (13,4 százalék) és Giorgia Meloni Olaszország Fivérei (FdI, 4,6 százalék) pártjaiból áll. Ők jelenleg együtt 34,4 százalékon állnak, ehhez hozzáadódhat pár kisebb jobboldali párt szavazata, de még így is messze vannak a többségi győzelemtől. Gyengíti a koalíciós egységet, hogy pár nappal a választások előtt még nem lehet tudni, ki lenne a miniszterelnök győzelmük esetén. A Forza Italia kampányszövege ugyan azt írja, hogy „Berlusconit elnöknek”, ugyanakkor korrupciós pere miatt a volt miniszterelnök nem indulhat, csak 2019 után tölthet be megint magas tisztséget.
A harmadik forgatókönyv szerint a jelenleg 28 százalékon álló populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) szerezne abszolút többséget. Ez az egyetlen politikai párt, amelyik egyedül tudna kormányt alakítani ebben az esetben. Valójában ez a legkevésbé lehetséges eredmény, ráadásul az esélyeit gyengíthetik a pártot érő folyamatos botrányok.
Eközben a baloldal alapjában véve a jelenlegi kormány politikáját szeretné továbbvinni. Külön kitűnik, hogy a migrációval kapcsolatban jobban együttműködnének Európával, szeretnének javítani a befogadási és a beilleszkedési rendszeren, egészen a ius culturae bevezetéséig (aki Olaszországban született, él és tanult, kaphassa meg az állampolgárságot). Másik fontos pont a PD számára a társadalom különböző rétegeit érintő szociális politika. Például Olaszországban a 20–24 év közötti fiatalok egyharmada nem tanul, nem dolgozik, és semmilyen szakmai képzésben nem vesz részt, de a nők közül is csak 40 százaléknak van munkája. A párt egy sor olyan intézkedést vezetne be, ami konkrétan segíti ezeknek a csoportoknak a munka világába való beilleszkedését.
Magyar szempontból nem mellékes, hogy az Orbán-kormány már egyszer kisebb vitába keveredett a leköszönő olasz kabinettel, a migrációs kérdés kezelésével összefüggésben. Ebből is következik, hogy egy, ismét a baloldal által vezetett olasz koalíciós kormány olyan partnerországokat keresne, amelyek nyitottak az európai együttműködésre, a migrációs kérdés kezelésére, és szem előtt tartják a szociális problémák megoldását is.
Ezzel szemben a jobboldal a biztonságpolitikát tűzte zászlajára. Ugyan az elmúlt négy évben 15 százalékkal csökkent a bűnözés az országban, ezek szerint a pártok szerint nagy biztonsági kockázatot jelent a migráció. Egy új Marshall-tervet akarnak bevezetni Afrikában, és minden illegális bevándorlót kiutasítanának az országból. Az Európai Unióval kapcsolatban kevesebb kötöttséget szeretnének. Ami az adózást illeti, egysávos adót vezetnének be, és Berlusconi eltörölne minden „fölösleges adót” is. Ennek az oldalnak a vezetői többször kifejtették rokonszenvüket a jelenlegi magyar kormánnyal. Legutóbb január végén Matteo Salvini, a Lega vezetője azt nyilatkozta, „ha egy példát kell választani Európában, akkor Orbán Viktort választom, mert ő megvédi a határokat, a valutát, a bankokat, és megállítja a migrációt. Ha egy olyan országot kell választanom, ami jól van kormányozva, akkor Magyarországot választom”. Giorgia Meloni, az Olaszország Fivérei vezetője pedig szerdán Budapesten járt, irányadónak nevezte a visegrádi négyek politikáját, és szelfizett is Orbán Viktorral.
Az Öt Csillag Mozgalom egy témára különösen nagy hangsúlyt helyez: a környezetvédelemre. Programtervezetük 180 oldalon keresztül taglalja, milyen fontos a kérdés. Ugyanakkor például a munka világának reformja csak kilenc oldalt kapott. Az M5S egyébként a másik két nagy párttal ellentéteben programjába vette a maffia elleni harcot is. Alapjában a párt civilekből álló csoportként indult, amely alternatívaként akart szolgálni a hagyományos politikai pártokkal szemben.