Az idő mindenesetre a pápuák ellen dolgozik. Egységes nemzetről nem beszélhetünk: a nép sok törzsre tagolódik, és több mint kétszáz nyelvet tartanak számon, az őslakosok aránya egyre csökken. Az indonéz kormány 1969-től több mint kétmillió jávai lakos pápuai letelepedését támogatta, így a statisztikák szerint 2020-ra a bennszülöttek aránya 30 százalék alá esik vissza. Indonézia kemény munkát folytat a sok ezer részből álló szigetvilág egyben tartásáért. Nyugat-Pápua esetében ehhez ráadásul komoly gazdasági megfontolások is kapcsolódnak: itt található a világ legnagyobb aranybányája és második legnagyobb rézbányája. Tény azonban, hogy a helyiek ebből nem sokat profitálnak: Suharto indonéz elnök már 1967-ben átengedte a teljes körű bányászati jogot a Freeport nevű amerikai cégnek, s ezt a kiváltságot 1991-ben további harminc évre meghosszabbították, mert a vállalkozás remekül jövedelmez. Ám a környezetszennyezés sem elhanyagolható: a környező folyókba naponta 230 ezer tonna meddőt és zagyot forgatnak be. A helyi bányászok időről időre sztrájkkal fenyegetőznek, sőt nem ritka az amerikai cégóriás külföldi munkavállalóinak fenyegetése, elrablása sem. Ettől persze az álláspontok nem közelednek, csak az ellenlépés lesz dühödtebb.
Mi lenne a megoldás? – Fegyveres megoldás helyett végre kulturális közeledéssel kellene kezelni a problémákat – mondta a bevezetőben említett templomi lövöldözésre reagálva az Indonéz Egyházak Közösségének főtitkára.
