Nyögvenyelősen halad Babis fülkeforradalma

Oligarchavádak a talán megalakuló cseh kormánynál: a milliárdos üzletember cégbirodalmának beosztottja lenne a miniszterelnök.

Kuthi Áron
2018. 04. 09. 18:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly október óta patthelyzet uralkodik a cseh belpolitikában, mert bár Andrej Babis milliárdos üzletemberből lett politikus euroszkeptikus pártja, az ANO fölényes győzelmet aratott a többi politikai erő felett, a mai napig nem sikerült kormányt alakítania. Illetve létezett egy rövid életű kabinet decembertől egy hónapon át, de a kormánynévsor Babissal az élén nem ment át a bizalmi szavazáson a parlament alsóházában.

Ezután következtek az egyre kevesebb reménnyel kecsegtető koalíciós tárgyalások a tizenöt mandátumú szociáldemokratákkal (CSSD). Persze az sem lett volna elég a boldoguláshoz, mivel a CSSD és az ANO 78 képviselője sem tette volna ki az alsóház többségét. Milos Zeman államfő ki is jelentette, hogy kisebbségi formációnak nem ad másodszor megbízást. Ekkor jöttek az opportunista manőverekre mindig kész kommunisták, akik külső támogatásukról biztosították volna Babisékat. A parlament működőképessége, a kormány stabilitása így persze merő taktikai és technikai tényezőktől függött volna, vagyis Babis sérülékeny hatalom tetején egyensúlyozott volna.

A koalíciós tárgyalások aztán a múlt hét végén estek kútba végképp a kormánynévsor miatt, ráadásul a szociáldemokraták már csak akkor lettek volna hajlandók összebútorozni az euroszkeptikus, elitellenes alakulattal, ha nem Babis a kormányfő. A szocdem párt vezetősége a hétvégi kongresszusán adta áldását a tárgyalások végleges lezárására. Innen viszont nincs nagyon más út, mint az előre hozott választások, ezen a véleményen van egyre több szakértő. Ugyanakkor egy előre hozott választás sem biztos, hogy egyértelműbb megoldást körvonalazna a politikában: az ANO a választás óta biztosan tartja 29 százalékos támogatottságát, és változatlanul a Polgári Demokraták az ellenzék vezető ereje 14 százalékkal. Egyetlen dolog biztos, a három nagy euroszkeptikus párt sikerét hozó legutóbbi voksolás ellenére a fenekestül felfordított cseh belpolitikában ugyanolyan sakk-matt helyzet alakult ki, mint amilyet a hagyományos pártok voltak képesek produkálni, ilyen értelemben a helyzet nem ismeretlen a cseh választópolgárok előtt.

Babis hétfőn a Lidové Noviny napilapnak adott interjújában kijelentette, végül is beleegyezne, ha helyette pártja alelnökét, Richard Brabecet jelölné kormányfőnek az államfő. Az oligarchavádak azonban könnyen rajta maradhatnak a kabineten: a jelenleg ügyvezetői minőségben a környezetvédelmi tárcát vezető Brabec régebben Babis mezőgazdasági cégbirodalmának egyik leányvállalatát irányította.  

Sokan sejtették, hogy a milliárdos vállalkozó ügyei egyszer még visszaüthetnek. A rendőrség továbbra is azzal gyanúsítja Babist, hogy a cégbirodalmának tulajdonát képező, Gólyafészek nevű szabadidőközpont építésekor megsértette a törvényt, és jogtalanul jutott 50 millió koronás (600 millió forintos) európai uniós támogatáshoz. Babis a vádakat mindvégig elutasította, és politikai részrehajlással vádolja a hatóságokat. Az euroszkeptikus európai véleményvezérek tavaly októberben még ünnepelték, hogy Babis személyében új és nagy felhatalmazású vezetője van a liberális demokrácia elleni harcnak, és újabb figura csatlakozhat Közép-Európa bevándorlásellenességet hirdető arcaihoz. A hatalom megragadása, megtartása azonban nehezebb, mint ahogy Babis elsőre elképzelte. 

A szlovák kormány is csehül áll

Robert Fico pártja, a hosszú ideje a legbefolyásosabb Smer még soha nem volt olyan mélyrepülésben, mint most. A kormányválság és a kormányfőcsere próbára tette a szociáldemokratákat, egy hétfői felmérés szerint a Smer csak 20,7 százalékot kapna egy mostani választáson, míg két éve 28,8 százalékos támogatottságot élvezett. Viszont a többi politikai erő még mindig nem képes kihasználni a helyzet adta lehetőséget, az ellenzék fő erejének számító, mérsékelten liberális Szabadság és Szolidaritás két év alatt csak egy-két százalékpontot volt képes javítani népszerűségén. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.