Berlusconit megint elítélték

A milánói fellebbviteli bíróság szerdán megerősítette az úgynevezett Mediaset-per első fokú ítéletét, amelyben adócsalás vádjával tavaly négy évre ítélték Silvio Berlusconit.

2013. 05. 08. 20:10
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mivel a bűncselekmény 2006 előtt történt, a négy évből hármat automatikusan elengednek. Az ítélet öt évre eltiltotta közhivatal viselésétől Berlusconit, aki a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnöke és a római parlament szenátora. Az egykor Berlusconi, most gyerekei által irányított Mediaset televíziós csoport a vád szerint 2001–2003 között adócsalást követett el be nem fizetett közvetítési jogdíjakkal. A vád szerint Berlusconi vállalata összesen 280 millió eurót keresett feketén.

A tizenegy személy elleni perben szintén vádlottként szereplő Frank Agrama amerikai producer esetében is megerősítették a tavaly első fokon kiszabott három év büntetést, valamint Fedele Confalonieri, a Mediaset-elnöke felmentését is. Berlusconinak és a többi elítéltnek összesen tízmillió eurót kell azonnali hatállyal befizetnie az olasz adóhivatalnak. A másodfokú ítélet tíz éve tartó pert zárt le, de a végső szót a Semmítőszék mondja majd ki, melynek harmadfokú döntése az év vége előtt várható.

Berlusconi római otthonában, a Grazioli-palotában várta az ítéletet a PdL vezetőségével. A párt politikusainak kijelentései szerint Berlusconi „felelős és az ítéletért nem fogja felborítani az egy hete megalakult Letta-kormányt”. „Az ítélet várható volt. A milánói bírák elfogultak Berlusconival szemben” – hangoztatta nyilatkozatában Niccolo Ghedini, Berlusconi védőügyvédje. Arra emlékeztetett, hogy a Semmítőszék május 6-án elutasította Berlusconi kérelmét a per más bíróságra való áthelyezéséről. Ghedini szerdán ismét a bíróság elfogultságára hivatkozva a per elhalasztását. „A milánói bíróság kivégzőosztag” – hangoztatta Alessandra Mussolini PdL-politikus. Az 5 Csillag Mozgalom szorgalmazta Berlusconinak a szenátusból való azonnali kizárását.

Egészségügyi gondokra hivatkozva Silvio Berlusconi korábban nem jelent meg a milánói bíróságon az úgynevezett Ruby-per tárgyalásán, amelyben az olasz jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnökét kiskorú prostitúcióra való kényszerítésével vádolják. A volt olasz kormányfő ügyvédei kérelmezték, hogy a politikus ellen Milánóban folyó pereket helyezzék át máshová, mert Berlusconi elfogultságtól tartott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.