Ezzel egy időben hasonló bejelentést tett Emmanuel Nahson izraeli külügyi szóvivő is. Közleményében azt írta, hogy „nem lesz teljes V4-találkozó”, a magyar, a cseh és a szlovák kormányfő külön találkozik az izraeli miniszterelnökkel.
Babis közölte újságírókkal, hogy – mint fogalmazott – „többé-kevésbe abban állapodtak meg”, a V4-ek és Izrael csúcstalálkozóját várhatóan az év második felében tartják meg, amikor Csehország lesz az országcsoport soros elnöke. Hozzátette, hogy még egyeztetni fog erről Orbán Viktor magyar és Peter Pellegrini szlovák kormányfővel. „Bilaterális találkozók lesznek, a V4-Izrael csúcsértekezletre nem kerül sor” – mondta a cseh miniszterelnök.
A V4-ek és Izrael csúcstalálkozója lett volna az első olyan értekezlet, amelyet a visegrádi csoport Európán kívül tart meg. A csúcsértekezlet amiatt hiúsult meg, hogy a lengyel és az izraeli politikai vezetők között az elmúlt napokban nyilatkozatháború bontakozott ki arról, hogy milyen szerepük volt a lengyeleknek a holokausztban.
A vitát a Jerusalem Post című izraeli lap csütörtökön megjelent cikke robbantotta ki. Az újság azt írta , hogy az izraeli kormányfő aznap Varsóban a közel-keleti helyzetnek szentelt nemzetközi konferencia után azt mondta izraeli újságíróknak, hogy „a lengyelek együttműködtek a nácikkal a holokauszt elkövetésében”. Az izraeli kormány közölte, hogy a lap pontatlanul idézte Netanjahut. A lengyel sajtó szerint Netanjahu a hét végén telefonon beszélt Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, és azt mondta neki, egyáltalán nem arra célzott, hogy az összes lengyel együttműködött volna a hitleristákkal, csupán „egyes” lengyelekről beszélt.
Jiszráel Kac izraeli ügyvezető külügyminiszter azonban vasárnap – aznap, amikor kinevezték a posztra – az i24 News izraeli rádióban idézte Jichák Samír néhai miniszterelnököt – akinek apját a lengyelek megölték -, aki azt mondta: a „lengyelek az anyatejjel szívták magukba az antiszemitizmust”. Kac hozzátette, hogy az ő szülei túlélték a holokausztot, és minden izraelihez és minden zsidóhoz hasonlóan ő is kijelentheti: „nem felejtjük el, és nem bocsátunk meg”.