Épp tegnap, a brit kilépés eredeti célnapján vált kérdésessé a szigetország uniós távozásának mikéntje. Theresa May ugyanis hiába ajánlotta a miniszterelnöki széket a brexitalku elfogadásáért cserébe, a londoni alsóház tegnap ismét – rövid időn belül harmadszorra is, ezúttal 344:286 arányban – leszavazta a dokumentumot.
Pedig a kormány jogi kiskaput is bevetett a siker érdekében: a képviselők tegnap nem a teljes brexitcsomagról szavaztak érdemben, hanem leválasztották róla a Nagy-Britannia és az unió jövőbeli kapcsolatát körvonalazó politikai deklarációt. Utóbbira amiatt volt szükség, mert az alsóház elnöke korábban kizárta annak lehetőségét, hogy újból és újból ugyanarról a megállapodásról szavazzon a testület.

Fotó: Reuters
Végül mégis a papírforma érvényesült: a May-kormánynak sem az északír protestánsokat, sem az ellenzéki Munkáspártot és a kormányzó konzervatívok jelentős, 34 fős csoportját sem sikerült maga mellé állítania.
A miniszterelnök az újabb kudarc után kénytelen volt belátni, hogy „az alsóházban is határokat feszeget a kilépési folyamat”.
– A ház kizárta annak a lehetőségét is, hogy ne legyen brexit – összegezte tegnap délután a reménytelen helyzetet May, aki arra is ígéretet tett, hogy a kormány nem adja fel a rendezett kilépésre való törekvéseket.
Erre ugyanakkor már csak korlátozottak a lehetőségek, miután az unióval kialkudott egyik céldátum, a május 22-i brit kilépés a tegnapi szavazással hivatalosan is érvényét vesztette.
A jelenlegi legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a britek közel két hét múlva, április 12-én „kizuhannak” az unióból. Jövő héten várhatóan folytatódnak az alternatív megoldásokról szóló szavazások a Westminsterben. A brit sajtó ezzel kapcsolatban meglehetősen szkeptikus, a legtöbb forrás szerint valószínű, hogy egyedül az előre hozott választások jelentenének kiutat a patthelyzetből.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke tegnap bejelentette, hogy április 10-én rendkívüli uniós csúcstalálkozót tartanak a brit kérdésben.
Az Európai Bizottság pedig közleményben tudatta Londonnal, hogy felkészültek a megállapodás nélküli brexitre, elhessegetve annak a lehetőségét, hogy a britek részletmegállapodásokat kössenek. Leo Varadkar ír miniszterelnök – az alku nélküli brexit által leginkább érintett ország vezetője – pedig arra figyelmeztetett: nem lenne szabad, hogy bárhol lebecsüljék a brit kihullás következményeit.