Keir Starmer: Nagy-Britannia útelágazáshoz érkezett
Hazugsággal vádolta a 2016-ban a Brexit mellett kampányolókat Starmer.
Hazugsággal vádolta a 2016-ban a Brexit mellett kampányolókat Starmer.
A bizottsági elnökök ellentmondásos „öröksége”.
A brit és az uniós fiatalok kölcsönös letelepedési és munkavállalási szabadságjogairól szóló további tárgyalásokról állapodott meg a brit kormány az EU-val.
A tervek szerint új megállapodás születik.
Nagy-Britannia öt évvel ezelőtt hagyta el az Európai Uniót. Az erről szóló népszavazás rendkívül szoros volt.
A tárgyalások egyik fő témája a brit és az EU vezetői közötti rendszeres csúcstalálkozók létrehozása.
A kedden ismertetett legfrissebb felmérés szerint a britek jelentős többsége Nagy-Britannia újbóli EU-csatlakozására szavazna, ha erről ismét népszavazáson lehetne dönteni.
John O’Sullivan, a Danube Institute elnöke beszélt arról, mit jelenthet a szigetországnak, ha a Munkáspárt lesz a győztes.
London polgármestere felülvizsgálná a Brexit feltételrendszerét
Tömegdemokráciában a többség nem csőcselék.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Elvitte a víz a Tiszát.
Több buszjáratnak is alkalmazkodnia kellett.
A miniszterelnök szerint mindez nem nevezhető megtorlásnak, a kormány közfelelősséget visel.
Adót legfeljebb csökkenteni lehet, emelni nem, mert azzal mindenki rosszul jár.
A terrorszervezetek késznek mutatkoznak a túszok elengedésére és a Gázai övezet feletti irányítás átadására, de a fegyverekről hallgatnak.
A légvédelmi rendszerek éjszaka visszaverték az ukrán támadásokat a Rosztovi régió öt településén.
Gulyás Márton hiába próbálkozott, a volt német kancellár keményen helyretette a műsorvezetőt.
Max Verstappennek esélye sem volt az első rajtkocka megszerzésére, de így is boldog lehet.
Egészen elképesztő, milyen körülmények között utazott Magyarországra a dán csapat.
Tarr Zoltán ismét lebuktatta pártját, eltipornák a bírók függetlenségét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.