Starmer a kormányzó Munkáspárt éves kongresszusának keddi munkanapján felszólalva éles szavakkal bírálta a Nigel Farage vezette radikálisan EU- és bevándorlásellenes Reform UK pártot, és hazugsággal vádolta azokat a politikusokat, akik a brit EU-tagságról 2016-ban rendezett – a távozásra voksolók szűk többségével végződött – népszavazás előtt a kilépés (Brexit) mellett kampányoltak.

A brit kormányfő ezúttal nem ismételte meg azt a vasárnap tett kijelentését, hogy a Farage által meghirdetett bevándorlási politika „rasszista”, de hangsúlyozta: jóllehet a szólásszabadság évszázadok óta óvott brit érték, de ha valaki rasszista indíttatású erőszakcselekményeket szít, az bűncselekmény.
Farage nemrégiben bejelentette, hogy ha pártja – amely jelenleg az első helyen áll a közvélemény-kutatások szerint – kormányra kerül, felszámolja a külföldi állampolgárok meghatározatlan időre szóló nagy-britanniai tartózkodását lehetővé tévő jogosultságokat, és csak brit állampolgároknak tenné hozzáférhetővé a jóléti és szociális juttatásokat.
Keir Starmer miniszterelnök a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában „erkölcstelennek” és „rasszistának” minősítette ezeket az elképzeléseket.
A Munkáspárt Liverpoolban tartott éves kongresszusának keddi munkanapján felszólalva Starmer kijelentette: a párt büszke a brit nemzeti lobogóra, de ha ezt a zászlót egy olyan falfirka mellé rajzolják, amely egy kínai étterem tulajdonosát arra szólítja fel, hogy „menjen innen haza”, az nem büszkeség, hanem rasszizmus.
A brit miniszterelnök szerint Nigel Farage nem szereti Nagy-Britanniát, és nem Nagy-Britanniában, hanem a sérelmi politikában hisz.
Starmer kijelentette: elege van az olyan politikusokból, akik hazudtak az országnak, káoszt zúdítottak rá, majd a Brexit után „fogták magukat és elvonultak”.
A munkáspárti kormányfő hazugságnak nevezte azt a feliratot is, amely Boris Johnson volt konzervatív párti miniszterelnök hírhedté vált országjáró kampánybuszának oldalán hatalmas betűkkel hirdette az EU-referendum előtt, hogy Nagy-Britanniának az EU-tagság heti 350 millió fontjába kerül, és ezt kilépés esetén a brit egészségügyre lehet fordítani.
Ez a később hivatalosan is cáfolt állítás volt a Johnson vezette Brexit-kampány legsúlyosabban bírált eleme, a Brexit-tábor más prominens képviselői közül is többen elhatárolódtak tőle, a brit statisztikai hivatal felügyeleti hatósága pedig annak idején nyílt levélben tette közzé elítélő állásfoglalását, hangsúlyozva: Johnson hivatalos statisztikai adatokkal élt vissza.
Borítókép: Keir Starmer brit miniszterelnök (Fotó: Anadolu via AFP)