Lehet helyük a humoristáknak a politikában

Nem Ukrajna az első ország, ahol a választók úgy döntöttek, inkább a nevetést választják. A hagyományos politikai elitek évtizedek óta küzdenek a külső szereplők ellen, akik időnként éppen azzal nyernek szavazatokat, hogy nem valók a politikába. Bár a viccpártok kampányában sokszor olyan szürreális ígéretek szerepelnek, mint az örök élet, az ingyensör vagy éppen Disneyland építése a reptérre, a humoristák időnként a valódi politikában találják magukat, és kénytelenek azt vagy megszokni, vagy elhagyni a porondot.

A modern kori demokráciákban nem új keletű jelenség, hogy a rendszerből viccet csináló személyek vagy pártok próbálnak betörni a nagypolitikába. Legtöbbjük célja azonban nem a hatalomra kerülés, hanem pusztán az, hogy görbe tükröt mutassanak az elkényelmesedett politikai elitnek és a kiábrándult választóknak. A meglepetés azonban akkor történik, ha a komikus valóban politikai pozícióba jut: ekkor kikerül a korábbi szerepéből, és kénytelen alkalmazkodni, több vagy kevesebb sikerrel.

Napjaink talán legsikeresebb viccpártjának az olasz kormánykoalíció egyik tagja, az Öt Csillag Mozgalom mondható, amelyet Beppe Grillo komikus alapított 2009-ben. A szövetség célja eredetileg csak az volt, hogy borsot törjenek az elit orra alá, majd nagyobb mozgalommá alakulva már a politika megtisztítása vált a céljukká. A tavalyi választáson a legerősebb párttá váltak, 32 százalékot szereztek. Az elitellenes pártok politikába kerülésének drámáját jól érzékelteti az Öt Csillag sorsa. A humorista alapító, Grillo nem vált képviselővé, a párt arca a fiatal Luigi Di Maio lett, aki azonban számos korábbi elképzeléséről kénytelen volt lemondani. „Eredeti céljuk az volt, hogy politikai munkáért ne járjon fizetés. A realitás aztán gyorsan felváltotta az elveket” – mondta korábban Nicola Biondo olasz újságíró, aki a politikus életéről könyvet írt. A párt népszerűsége egyébként mára mélypontra került: márciusra 21,4 százalékra esett vissza, a kormányzás elemzők szerint nem tett jót a pártnak.

Hasonló történt Izlandon is, ahol 2009-ben hatalmas vihart kavart, hogy a Jón Gnarr komikus által alapított Legjobb Párt megszerezte a mandátumok 37 százalékát a reykjavíki önkormányzati választáson. A színész-humorista hamarosan a polgámesteri székben találta magát. Bár a kampányígéretei között szerepelt az ingyen törölközők biztosítása az uszodákban vagy a pálmafák ültetése a reykjavíki tengerpartra, a politikussá váló humorista kénytelen volt ennél unalmasabb témákkal foglalkozni. Hamarosan kikerült a rivaldafényből, ciklusa lejártát követően a Legjobb Párt is feloszlott.

Vannak azonban olyan példák is, amikor a humoros, politikába nem illő karakter kellemes meglepetést okozott a választóknak. Ilyen volt Jesse Ventura, egy vietnami veterán, aki pankrátorként szerzett hírnevet, majd Minnesota 38. kormányzójává választottak. Jesse „The Body” Venturát – aki egyébként szlovák szüleinek hála János néven látta meg a napvilágot – furcsa, szókimondó karaktere és közéleti ambíciói népszerű figurává tették, és elfogadtatták a politikában. Nála is komolyabb politikai karriert futott be a világhírű testépítő-filmszínész, Arnold Schwarzenegger, akit újra is választottak Kalifornia kormányzójaként – bár később le kellett mondania a felhalmozódott adósság miatt.

Elemzők szerint ugyanakkor a klasszikus értelemben vett troll-, kalóz- és viccpártoknak is megvan a helye a politikában – a parlamenten kívül. A kanadai Rinocérosz Párt, a Német Anarchista Pogo Párt, vagy akár a Magyar Kétfarkú Kutya Párt ugyanis felhívhatja a figyelmet a politika visszásságaira, és szerethető formába burkolhatja a protestszavazatokat.