Bizalmat kaphat Mario Draghi olasz miniszterelnök
Szomráky Béla szakértő szerint nem válságot, hanem színjátékot látunk Olaszországban.
Szomráky Béla szakértő szerint nem válságot, hanem színjátékot látunk Olaszországban.

Giuseppe Conte, az Öt Csillag Mozgalom elnöke ultimátumot adott Mario Draghi kormányfőnek.

Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt fennmaradása függhet Olaszországban az egy hét múlva esedékes népszavazás eredményétől, a parlament létszámának csökkentésétől, amely mellett és ellen országszerte több mint ötszáz téren demonstrálnak vasárnap.
A tartományi választásokon Emilia-Romagnában elért sikereken és az 5 Csillag Mozgalom leszereplésén felbuzdulva, a baloldali Demokrata Párt gőzerővel látott hozzá a migránspárti politika feltámasztásához.

Luigi Di Maio lemondása nem csupán a mozgalom és a baloldali Demokrata Párt különös kormánykoalíciójának életképességét kérdőjelezi meg, de a hétvégi tartományi választások sorsát is befolyásolhatja.
A sajtó értesülései szerint megtartja ugyanakkor a külügyminiszteri széket. A párt vezetését az M5S egy másik vezetőségi tagja vagy többtagú testület veheti át.
Az EP-választásokon az M5S támogatottsága 17 százalékra esett vissza a parlamenti választásokon szerzett 32,6 százalékról. A jelenlegi felmérések szerint az M5S népszerűsége 15 százalék körülire csökkent.
Luigi Di Maiót erősítette meg az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikai vezetőjeként a párt alapítója, Beppe Grillo szombaton annak ellenére, hogy az M5S több politikusa és szavazóbázisa is hátat fordított a párt gyengüléséért felelősnek tartott Di Maiónak.
Az új intézkedések egyidejű bevezetésével remélhetőleg 2020-ban is az idei szinten marad a büdzsé deficitje, így talán Brüsszel számára is elfogadható lesz.
A kisebbik kormánypárt, a balközép Demokrata Párt (PD) júliusban szintén nemet mondott a tervezetre. Most is csak akkor hajlandó támogatni, ha az M5S cserébe elfogadja a PD más választási reformkezdeményezéseit, köztük például a szavazati jog 16 évre csök



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Meg a bakancsot. Térképeken a lényeg.

Kiderült, hogy kettős játszmát folytatnak Magyar Péterék.

Gulyás Gergely közölte, a kormány kényes arra, ha a kárpátaljai magyarság alapvető jogait nem veszik figyelembe.

A Tisza például támogatja Ukrajna uniós csatlakozását, több mint 50 százaléka a párt mellett állóknak támogatta ezt, így ez is a párt valós programjának része.

Akcióban az emberrablók.

Trump nemsokára bejelentést tesz ezzel kapcsolatban.

Súlyos támadások érték az országot.

Jordan Fairclough, a Liverpool korábbi erőnléti edzője betekintést nyújtott a klub kulisszái mögé.

Egykori edzője, Spák József személyes hangvételű, megrázó sorokban búcsúzott tanítványától

A Roszatom célja, hogy a mostani beruházás ne az utolsó projekt legyen a magyar–orosz atomenergetikai együttműködésben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.