Két újabb parlamenti képviselő hagyta el az Öt Csillag Mozgalmat (M5S), miközben a párt egy harmadik parlamenti tagját kizárta; szombati olasz sajtókommentárok szerint a civil mozgalomból lett párt kiüresedése önmagában még nem vezethet kormányválsághoz.
Nunzio Camena és Gianluca Rospi önként állt fel az M5S képviselőházi frakciójából, és átült a függetlenek közé. Nyilatkozataik szerint a párt „egyeduralmi” vezetésétől akartak megszabadulni, amivel egyértelműen az M5S-t vezető Luigi Di Maióval való ellentétekre utaltak.
A párt december 31-én kizárta Gianluigi Paragone szenátort, aki nemmel szavazott az M5S és a baloldali Demokrata Párt (PD) alkotta kormány költségvetési törvényére. A kizárásra Paragone úgy reagált, hogy kész bíróságon fellebbezni. Hozzátette, „a semmiből” zárták ki.
Ezt megelőzően, december 24-én Lorenzo Fioramonti oktatási miniszter mondott le és lépett ki az M5S-ből új politikai erő megalapítását ígérve talán már januárban.
Mindezzel egy időben az M5S bejelentette, hogy további 30 párttagot fenyegeti kizárás, mivel megszegték a szabályt, miszerint parlamenti fizetésükből havi 300 eurót (több mint 90 ezer eurót) kell átutalniuk a közös kasszába. Az M5S szenátorai és képviselői közt vannak olyanok, akiknek tartozása már elérte a 200 ezer eurót.
A 2009-ben mozgalomból párttá alakult M5S először 2013-ban jutott be a római parlamentbe, majd 2018-ban kormányra került. Az utóbbi több mint két és fél év alatt a párt 227 képviselőjéből tizenhármat, 112 szenátorából tizenegyet veszített el. Többségük a függetlenekhez csatlakozott, vagy a Matteo Salvini vezette jobboldali Ligához pártolt át.
Az M5S számított a legnagyobb olasz pártnak 2013-tól egészen 2018 őszéig, ám a Ligával közös kormányzás idején az ötcsillagosok ereje felére csökkent. A tavalyi EP-választásokon az M5S támogatottsága 17 százalékra esett vissza a 2018-as olasz parlamenti választásokon szerzett 32,6 százalékról. A jelenlegi felmérések szerint az M5S népszerűsége 15 százalék körülire csökkent.
„Az M5S mára meghalt, csak még nem vette észre (..) olyan mint az üres fogkrémtubus” – jelentette ki Matteo Renzi volt kormányfő, a kormánypárt Élő Olaszország (IV) vezetője. Renzi azt jósolta, hogy az M5S a január 26-án Emilia Romagnában esedékes tartományi választáson 7 százalék alatt teljesít.