
Tényleg Kerkez lenne a Liverpool problémája?
A Vörösök adatalapú kiválasztásával aligha a mostani idényre igazolták volna Kerkez Milost. Noha fentebb azt már taglaltuk, hogy fiatal kora ellenére mennyi mérkőzés van a lábában, az Alkmaar vagy a Bournemouth össze sem hasonlítható a Liverpoollal. Nem kell messzire menni, elég csak a média figyelmére gondolni. A balhátvéd helyzetét azt sem könnyíti meg, hogy Slot az idény elején kísérletezett vele, sokszor harmadik belső védő volt, ahol korábban nem is játszott, ami nem véletlen: rendkívül díszkomfortosan mozgott itt. Innen nézve, aligha meglepő, hogy a csapatból gyakran lefele lógott ki.
Slot felé az viszont kritika, hogy Kerkez helyét egyelőre a csapatban nem találta meg. Ugyanakkor az idő Kerkezzel van, miután a jövő az övé lehet a Liverpoolban, nem pedig a 31 éves Robertsoné.
A holland edző jól láthatóan jelenleg a rövid távú eredményeket veszi figyelembe, ami zsinórban négy bajnoki elvesztése után érthető. Meglátjuk, mit hoz a jövő. Rengeteg a mérkőzés, így biztosak lehetünk benne, Kerkez kap még esélyt, nem csak csereként, kezdőként. Futballozni nem felejtett el, ám a Liverpoolban egészen más az elvárás, mint Bournemouth-ban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!