Az Öt Csillag Mozgalom politikusai „Szavazz igennel!” jelszóval kampányolnak a referendum mellett a párt standjain. Az M5S jóval több energiát fektet a parlament létszámcsökkentéséről szóló népszavazásba, mint az ezzel egy időben kitűzött tartományi választásokon induló jelöltjei mellett.
Utcára vonulnak a referendum ellenzői is, közöttük az a több mint száznyolcvan alkotmányjogász, aki augusztusban nyílt felhívással bírálta a jelenleg 945 fős római parlament karcsúsítását 600 tagúra.
Szeptember 20-án és 21-én hét tartományban rendeznek választást, amire 18,5 millió szavazásra jogosultat várnak az urnákhoz, a szavazókörzetek azonban az egész országban nyitva lesznek a népszavazás miatt.
Az olaszok a parlamenti tagok létszámának csökkentéséről feltett kérdésre csak igennel vagy nemmel válaszolhatnak.
A kétkamarás parlament létszámának csökkentését a képviselőház és a szenátus tavaly ősszel megszavazta, de mivel alkotmánymódosításról van szó, lakossági megerősítésére is szükség van.
A közvetlen demokráciát hirdető civil mozgalomból lett párt megszületésekor tűzte zászlajára a törvényhozó hatalom reformját a „túl sok eltartott politikus” létszámának lefaragásával, amit az M5S tervei szerint a parlament tagjainak fizetéscsökkentése is követ majd.
Ha a népszavazáson az igenek győznek, a következő parlamenti választástól a jelenleg háromszáztizenöt fős felsőházban kétszáz mandátum marad meg, a hatszázharminc fős alsóház pedig négyszáz tagú lesz. A referendum nem függ a részvételi aránytól, az urnákhoz járulók többségének akarata határoz.
A felmérések szerint pártállástól függetlenül az olaszok több mint hetven százaléka támogatja a parlament átalakítását. Az utóbbi hetekben viszont erősödött a nemmel szavazók tábora.
Az ehhez csatlakozó alkotmányjogászok szerint a parlamenti létszámcsökkentés „populista” kezdeményezése „leselejtezi” a második világháború utáni kétkamarás képviseleti rendszert, valamint felszámolja a területi képviseletet is, mivel egyes tartományok parlamenti mandátum nélkül maradnak.