– Amint azt említettem, természetesen az lenne a legjobb, ha a Fidesz és a PiS közös pártcsaládba tartozna. Ezt pedig a választások után fogjuk eldönteni.
– Beszédében többször említette Oroszországot mint az Európát keletről fenyegető veszélyt, illetve az Egyesült Államokat mint az Európa biztonságát garantáló szövetségest. Ennek tükrében hogyan értékeli, hogy Orbán Viktor és Donald Trump amerikai elnök találkozik ma?
– Nagyon jó dolog, hogy régiónk politikusai és az Egyesült Államok között közeli a kapcsolat. Donald Trump elnök korábban azt mondta, hogy az Egyesült Államok túlságosan gyengén volt jelen régiónkban, amin változtatni kell. Ennek köszönhetően Lengyelországnak egyre erősebbek a kapcsolatai Washingtonnal. Korábban ez nem volt mindig így. Andrzej Duda államfő júniusban utazik Washingtonba hivatalos látogatásra. Úgy gondolom, hogy a szoros együttműködésünk az Egyesült Államokkal és a NATO-val nemcsak Lengyelországot érinti, hanem a régió összes országára kihat.
– Mi a véleménye arról, hogy Magyarország jó kapcsolatra törekszik Oroszországgal is? Vannak, akiket aggaszt, hogy az orosz Nemzetközi Beruházási Bank Budapestre helyezi át a székhelyét.
– Minden ország olyan politikát folytat, ami a számára a legfontosabb. Lengyelország álláspontja az, hogy Oroszország az Európai Unió megbontásán dolgozik. Nekünk teljesen más a kapcsolatunk Oroszországgal, mint Magyarországnak. Szeretnénk jó viszonyt ápolni Oroszországgal, de ehhez Moszkvának kell változtatnia a politikáján. Oroszország ugyanis nagyon agresszív politikát folytat. Ezt láthattuk Grúziában, majd Ukrajnában is, újabban pedig Moszkva minket, lengyeleket is egyre jobban fenyeget. A fejlesztési bankot illetően úgy gondolom, hogy minden országnak szíve joga, hogy eldöntse, kit enged be. A bank és dolgozóinak státusa ugyanakkor aggaszt minket. Szerintünk diplomatastátusuk potenciális veszélyt jelent a nemzetközi biztonságra, mivel megkönnyíti az orosz titkosszolgálatok munkáját. Ezért a magyar kormánytól szeretnénk választ kapni arra, hogy miért éppen egy orosz fejlesztési bank helyezi át Budapestre a székhelyét. Mivel indokolja Magyarország a döntését, hogy mindezt engedélyezi?




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!