Az amerikai kongresszus vezető demokrata párti politikusai hazugsággal vádolták meg William Barr igazságügyminisztert, és bírálták azért is, mert nem jelent meg csütörtöki képviselőházi meghallgatásán. Nancy Pelosi házelnök azt mondta: Barr szerdai szenátusi meghallgatásán hazudott, bűncselekményt követve el ezzel, jelentette a távirati iroda. A házelnök nem utalt arra, hogy a tárcavezető mivel kapcsolatban nem mondott igazat, az igazságügyi tárca pedig megalapozatlan támadásnak minősítette Pelosi megjegyzéseit.
A szenátorok előtt William Barr védelmébe vette álláspontját a nemrég nyilvánosságra hozott Mueller-jelentésről. Mégpedig pár órával azután, hogy a sajtóban megjelent, Robert Mueller, a vizsgálóbizottság vezetője korábban egy Barrhoz intézett levélben kifogásolta a miniszter által készített rövid összefoglalót, szerinte nem tükrözte a jelentés lényegét. A Mueller-jelentés leszögezte: sem Donald Trump későbbi elnök, sem kampánycsapatának munkatársai nem játszottak össze 2016-ban az oroszokkal.