„Őrült Nancy” bejelentette, hogy mikor vonul vissza
Sokan már nagyon rég várták ezt.
Sokan már nagyon rég várták ezt.

Nancy Pelosiról korábban kiderült: azt sem tudja, hol van Magyarország Európa térképén.

Ami a tengerentúlon történik, az sokszor már nem puszta gonoszság, hanem kollektív elmebaj.

A képviselőház kisebbségi csoportjának vezetője Hakeem Jeffries lesz, az első afroamerikai, aki betöltheti ezt a posztot.

Donald Trump egyik legnagyobb kritikusa lehet a képviselőház kisebbségi csoportjának következő vezetője.

A demokraták a szavazójogi törvények bővítésével akarják hatalmukat bebetonozni.

Az amerikai házelnök elmondta, az ügyben a kongresszus már megfogalmazott egy Azerbajdzsánt elítélő tervezetet.

Paul Pelosi még májusban okozott balesetet sportautójával.

Mögöttes okai is lehettek Paul Pelosi Jr. ázsiai útjának.

Az amerikai házelnök látogatása után kezdődött műveletnek vasárnap kellett volna befejeződnie.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélgetett a Mandiner rendezvényén.

A főváros szerint semmi probléma nem volt kedden a közlekedéssel.

A NATO-főtitkár a kijevi látogatásán világossá tette: a szövetség hosszú távon, konkrét katonai és biztonsági eszközökkel is kiáll Ukrajna mellett.

A bíró szerint a vádlott hónapokon át készült Trump kivégzésére, és sem megbánást, sem sajnálatot nem tanúsított.

Mark Rutte kijevi beszédére reagált a Fidesz frakcióvezetője.

A József Attila Színház örökös tagját 81 éves korában, január 28-án érte a halál.

A szenzációsnak hangzó eredménnyel szemben azonban akadnak szép számmal tudományos ellenvélemények.

A magyar miniszterelnök nagy tisztelettel beszélt az Aranycsapat legendájáról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.