Trumpot a demokraták „ki akarják füstölni” a Fehér Házból
Az amerikai elnököt „ki fogják füstölni” a Fehér Házból – mondta Nancy Pelosi demokratapárti házelnök.
Az amerikai elnököt „ki fogják füstölni” a Fehér Házból – mondta Nancy Pelosi demokratapárti házelnök.

A gazdasági hanyatlás éveinek vége, a hiú ígéretek, a munkanélküliség, presztízsveszteség korának vége – jelentette ki az amerikai elnök kedden az évértékelő beszédében.
Nancy Pelosi jócskán túllépve jogosultságát meg akarja határozni, hogy mikor és miként vitassa meg a törvényhozás felsőháza az általa istápolt Trump-ellenes alkotmányos eljárást.

Valójában semmi bizonyítékuk sincs és soha nem is fognak ilyesmivel előállni. Ki akarnak szállni. Azonnali tárgyalást akarok! – írta az elnök.

Az alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) keretében rendezett szenátusi tárgyalás „azonnali” megtartását sürgette Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Twitteren és újságíróknak adott nyilatkozataiban is.
A Donald Trump elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) megszavazása a képviselőház részéről „a lehető legtisztességtelenebb eljárás volt” – jelentette ki Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője csütörtökön a sze
Az amerikai képviselőház csütörtökre virradóra megszavazta, hogy Donald Trump elnököt felelősségre vonják az ellene felhozott mindkét vádpontban, a hatalommal való visszaélés és a kongresszus munkájának akadályozása miatt, és ezzel döntött az elnök elmozd
Szintet lépett a Trumppal szembeni közjogi felelősségre vonási eljárás előkészítése, miután Nancy Pelosi demokrata párti házelnök bejelentette: arra kérte az igazságügyi bizottság elnökét, állítsa össze a vádiratot.
Az 1974-ben lemondott Richard Nixon amerikai elnök ellen folytatott alkotmányos felmentési eljáráshoz hasonlította Nancy Pelosi házelnök az amerikai képviselőház három bizottságában most folytatott meghallgatás-sorozatot.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélgetett a Mandiner rendezvényén.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

Az Egyesült Államok történelmi mérföldkőnek nevezte a lépést.

A NATO-főtitkár a kijevi látogatásán világossá tette: a szövetség hosszú távon, konkrét katonai és biztonsági eszközökkel is kiáll Ukrajna mellett.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.

A József Attila Színház örökös tagját 81 éves korában, január 28-án érte a halál.

A bíró szerint a vádlott hónapokon át készült Trump kivégzésére, és sem megbánást, sem sajnálatot nem tanúsított.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.