Az utolsó csata

Az amerikai képviselőház demokrata elnöke, Nancy Pelosi jócskán túllépve jogosultságát meg akarja határozni, hogy mikor és miként vitassa meg a törvényhozás felsőháza az általa istápolt Trump-ellenes alkotmányos eljárást, amelyet a demokraták a szenátusban biztosan elveszítenek. De miért vállalt a tapasztalt politikus asszony ilyen eleve vesztes ügyet?

A hozzá közel állók szerint Nancy Pelosi előszeretettel dicsekszik a vagyonával Fotó: Jonathan Ernst Forrás: Reuters

Azóta a kaliforniai 12-es választókörzet képviselőnője, több mint harminc éve, hogy sikeresen újraválasztják. A filigrán, 164 centiméter magas, ám nagy munkabírású nő belevetette magát a washingtoni politikacsináló gépezetbe. Felmérte, hogy miként működik a „gyár”. Aztán már ő lett az, aki a Demokrata Pártnak szavazatokért győzködött, érvelt, és ha kellett, ajánlott valamit. Keveset alszik, frissítőként csak citromos meleg teát iszik, még kávét sem. Ő volt az, aki az egyenhatású fekete kosztümök helyett a képviselőházba behozta a rikító színű, de ízléses ruhakölteményeket. Afféle észfitneszként mindennap megfejti a keresztrejtvényt a The New York Timesban, ha elégedett magával, akkor elfogyaszt egy jégkrémet, de kizárólag reggelire. A hozzá közel állók szerint állítólag előszeretettel dicsekszik vagyonával: Napa Valley-ben Nancynak és férjének van egy kaliforniai szőlőültetvényük, San Franciscóban egy házuk, természetesen az előkelőnegyedben. Washingtonban egy fárasztó napot követően, mielőtt Nancy álomra hajtaná fejét, georgetowni luxusházukból egy pillantást vet a Potomac folyóra.

A hozzá közel állók szerint Nancy Pelosi előszeretettel dicsekszik a vagyonával
Fotó: Reuters

A kilencvenes években politikai meggyőződését tekintve az ellenfeleitől előbb megkapta az ultraliberális minősítést. Olyan helyről jött, amely egy konzervatívnak maga Szodoma és Gomora. San Francisco a homoszexuálisok fővárosa, a leg-elvadultabb zöldek lakhelye, a feminizmus bölcsője. Kezdetekben ő is képviselte a választói érdekeket. Ezek a követelések az évtizedek múltával már nem tartoznak a Demokrata Párt radikális szárnyához, ezek természetes törekvések, például több jogot kell követelni a kisebbségeknek, így Pelosi is sokat vesztett varázsából.

Még a fiatalabb Bush elnöksége alatt ő volt az egyik demokrata párti képviselő, aki ellenállt annak, hogy megindítsák az alkotmányos eljárást az államfő ellen, amiért az államfő Irakról terjesztett hazugsággal provokálta ki a második Bagdad-ellenes háborút. Aztán itt volt a Trump hazaárulásáról szóló vád, amikor orosz kapcsolatokkal gyanúsították meg, ő volt az, aki minden követ megmozgatott azért, hogy a demokraták ne tévedjenek az eljárás ösvényére. Most meg itt ez az előzőekhez képest pehelysúlyú vádacska, hogy Trump megzsarolta az ukrán államfőt, amelyben esély sincs a győzelemre, mégis a zászlót kezébe kapva Nancy Pelosi ugrik elsőként a barikádra.

Ki érti ezt?

Ha az volt a szándéka, hogy ez a téma kitart a november eleji elnökválasztásokig, majd fel lehet emlegetni Trump ellen, abban nagyot tévedett. Heteken belül megszületik a szenátusi szavazás, amelynek végeredménye szinte biztosan megjósolható, hiszen csak kétharmados többséggel tudják elmozdítani az elnököt. Ez pedig a százfős szenátusban, amelyben a konzervatívok 52 fős többséget élveznek, csak úgy képzelhető el, ha közülük tizenheten „dezertálnak”, azaz az ellenzékkel szavaznak. Vajon tényleg Trumpnak van-e igaza, aki „az amerikai demokrácia legnagyobb lebontójának” nevezi Nancy Pelosit, akit rövid üzeneteiben csak őrültnek vagy az utóbbi időben – kissé finomítva – idegbajosnak minősít? Az már biztos, hogy Pelosi és Trump nem lesznek jó barátok.