Ókovács Szilveszter elárulta, mihez kezd, miután eltávolították az Operaház éléről – exluzív interjú

Az Operaház volt főigazgatója az átvilágítás megállapításait nem ismerhette meg, és még arra sem kapott lehetőséget, hogy válaszoljon a Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztériumának vele szemben támasztott kifogásaira. Ókovács Szilveszter politikai bosszúhadjárat részének tartja a menesztését és az állítólagos pénzügyi szabálytalanságokkal kapcsolatos állításokra is reagált, a vele szemben hozott döntés miatt pedig a bírósághoz fordul. Az Opera jövőjéről, a Diótörő jegyárairól és a Magyar Péterrel való korábbi kapcsolatáról is kérdeztük.

Ókovács Szilveszter Forrás: Facebook

– Miért nem neveztek ki főzeneigazgatót?

– Rajna Martin világossá tette a kezdet kezdetén, hogy nem tudja vállalni ezt a posztot, én pedig tisztában voltam a tehetségével és azzal a felelősséggel, hogy nem leláncolni, hanem reptetni kell egy új magyar zsenit. 

Nem akartam fölé kinevezni valakit, az előbbi elvre magam kívántam lenni a garancia mint közvetlen főnöke is. Az volt a cél, hogy első karmesterként a művészi munkájára összpontosíthasson, ne terheljék adminisztratív feladatok. Már akkor, 27 évesen is látszott, hogy világhír várja, ezért érdemes Martinnal kivételt tenni. Ezt vele is megbeszéltük, ő pedig részt vett az évadtervezésben, a próbajátékokban és a karmesteri javaslatokban, amikor éppen nem kötötték le külföldi feladatai, a többit én magam oldottam meg helyette. Tehát nem „több pénzt akartunk juttatni magunknak” azzal, hogy üresen hagytuk a posztot, mint az elbocsátásom sommásan tudni véli, viszont az elvégzett plusz munkáért fizetség jár. a főzeneigazgatói munkakör feladatait el kellett látni, és a hét kolléga ezt vállalta. Ha a vizsgálat jogi álláspontja szerint valamilyen alaki hiba történt, azt jelezni lehetett volna, reagálhattunk volna. De itt nem a jobbítás vagy a megértés szándékát láthatjuk, hanem az ürügykeresését, azonban az ürügyek nem ügyek, és végképp nem állnak meg azonnali felmentési indokként.

– Volt már példa arra, hogy az Operában a fő-zeneigazgatói feladatokat ne egyetlen kinevezett vezető lássa el, hanem több munkatárs között osszák szét?
– Olyanra pont nem emlékszem, arra viszont volt példa, hogy a zeneművészeti vezetői és a karmesteri feladatok különváltak. Petrovics Emil fő-zeneigazgatóként a művészeti adminisztrációt és a tervezést, felügyeletet végezte, miközben Kovács János első karmesterként vezényelt. A saját első ciklusom alatt pedig másfél évig művészeti vezető vagy más néven főrendező nélkül működött az Opera, akkor a feladatot magam láttam el, de túl sok volt, hamarosan szerződtettük Anger Ferencet.

– A harmadik kifogás pedig a Facebook-posztokért kapott díjazás volt.
– 2022 augusztusában indítottam FB oldalt, hogy operai főigazgatóként személyesen is beszállhassak az intézmény marketing tevékenységébe. Azóta ez napi plusz feladatommá vált, és ezen a személyes oldalon mintegy 1.400 db, többnyire nagy gonddal megírt, operai témájú posztot helyeztem el. Két évvel később, amikorra már több tízmilliós értékű szerzői jogos plusz munkát végeztem az Operának rendezésekkel, darabírással, 365 részes intézménytörténeti rádiósorozattal, fordításokkal és egyebekkel, 8 hónapig térítésért írtam a napi jegyzeteket. Ezek alapjául a tutti zenekari közreműködési díjat állapítottuk meg, bruttó 21.500 Ft-ot, minimum ennyit fizetünk egy muzsikusnak az alapbére felett, ha fellép nálunk. Azért untam meg a folyamatos ingyen munkát, mert a sztrájk nyomán kialkudott 30 plusz 5 százalékos operai rendkívüli béremeléssel a felépített fizetési hierarchia felborult, miniszterem pedig nem óhajtotta ezt észrevenni, miközben vezetőtársaim fölém kerestek, de a saját béremet csak a tárcavezető állapíthatta meg. Ezért ezt az egy elemet a fizetésem rendezéséig térítésért írtam meg minden nap. 8 hónappal később, amikor az új miniszter végre lépett az ügyben, visszaálltam a grátisz marketing tevékenységre, egészen tegnapig. Ha összeállítanám, mennyi honoráriumról és jogdíjról mondtam le 15 év alatt, az kb. a hússzorosa volna ennek az időszaknak a havi bruttó 470 ezres díjazásához képest. 183 hónapból 8 telt így, 1.400 posztból 200 volt fizetségért. Most elmagyaráztam az okát, és igen méltánytalannak tartom, hogy több tízmillió Ft lemondás után még nekem kell magyarázkodnom, miközben a színházi világban az igazgató kollégák teljesen más gyakorlatot követnek és felveszik a honorjaikat és jogdíjaikat, egyébként teljesen normális módon, hisz megdolgoznak érte. Én kilógtam ebből a sorból, de hogy büntetni fognak miatta, azt sosem gondoltam volna.

„Nem én állapítottam meg a fizetésemet”

– A fizetéséről is eltérő összegek jelentek meg. Nagy Ervin államtitkár 4,8 millió forintot említett, ön 4,4 millióról beszélt.
– Csak az utolsó évtől, 2025 májusától volt 4,4 millió forint a bruttó fizetésem. Előtte pl. 2023-ban 2,2 milliót kerestem. A béremet a mindenkori miniszter állapította meg, természetesen nem én. Abszurd dolog ezt rajtam számon kérni. Az Opera egy 1500 embert foglalkoztató, nagy vagyont kezelő intézmény, tulajdonképpen egy művészeti nagyvállalati csoport, ennek legalább valamennyire megfelelőnek kell lennie a fizetéseknek is. Másokkal ellentétben nekem nem volt másik állásom, nem tanítottam egyetemen, nem ültem kuratóriumokban vagy bizottságokban, más intézmények élén is egyidejűleg. Nekem az opera volt minden ebben a másfél évtizedben, és higgye el, ki is tölti az ember életét, idejét - csak pillogok, hogy most részmunkaidőben töltik be a helyemet…

– Nagy Ervin szerint az átvilágítás során az is kiderült, hogy az Opera nem tudta pontosan megmondani, mennyibe kerülnek az egyes produkciók, arra hivatkozva, hogy egy előadásnál akár négy különböző becslés is szerepelt. Ennek mi volt az oka?
– Ez egy táblázat értelmezéséből fakadó bagatell félreértés volt. Egy új opera- vagy balettprodukció költsége többféle szemlélettel állítható össze. Más kategória a díszlet- és jelmezanyag, a gyártásra fordított munkaóra, a külső beszállítók díja, a jogdíj, az utazás, a szállás vagy a későbbi raktározás és amortizáció. Ezeket nem feltétlenül ugyanabban a költségsorban tartjuk nyilván. Munkatársaim tájékoztatása szerint a távolból vizsgálók egy alkalommal más szerkezetben kérték a táblázatot. A kollégák átrendezték, és ugyanazokat az adatokat más oszlopokban mutatták meg. Nem arról volt szó, hogy négy különböző költségösszegünk lett volna, hanem arról, hogy ugyanazokat az adatokat több szempont szerint lehetett csoportosítani. Ezt például inkább tisztázniuk kellett volna, mint felmondási indokként még külön posztokban hivatkozni rá, és letaposni az operás dolgozók munkájának minőségét.

– A vizsgálat során több százmillió forint értékű karmesteri szerződés is előkerült. Az államtitkár szerint ön ezeket visszavonta, miután kérdéseket tettek fel az indokoltságukról.
– Ez már nagyon övön aluli. Hároméves keretszerződésekről volt szó Rajna Martin, Hontvári Gábor, Halász Péter és Kesselyák Gergely esetében. Természetesen nem azonnali kifizetést jelentettek volna, három év alatt teljesítették volna a vállalásaikat. Az előkészítést a minisztérium érthetetlen szigora miatt állítottuk le, mert alig engedtek át iratokat, amelyek a távolabbi jövőre vonatkoztak volna. Ugyanis az utolsó három hónapban lényegében már nem volt aláírási jogom, mindent meg kellett futtatni felfelé, ami egy nonszensz, ebből születtek a zsebből fizetett zongorahangolások és fogyókellék-vásárlások. Ha csak szórakoztak velünk, még mindig jobb annál, mintha nem értették volna, hogy épp az opera világában nagy felzárkózási vívmányként elért előretervezést lehetetlenítették el.

„Az állam, a közönség és a minőség között kell egyensúly”

– A Diótörő jegyárait is drágállották. Hogyan magyarázná el, miért kerülnek ennyibe a jegyek?
– Három tényező között kell egyensúlyt tartani: mennyit fizet az állam, mennyit fizet a közönség, és milyen színvonalú előadást tudunk létrehozni. Ha alacsonyabb jegyárat akarunk, akkor vagy az államnak kell több pénzt adnia, vagy csökkenteni kell az előadás költségét, ami a minőséget érinti. 

A Diótörő-előadás alatt több mint háromszáz ember dolgozik az Ybl-palotában – ez több mint Radnóti Színház nézőterének befogadóképessége. 

Egy operai produkció léptéke egészen más, mint egy prózai előadásé. A Verdi-féle Otellóhoz például tízszer nagyobb apparátus kell, mint Shakespeare drámájához. Az Operaházban az Otello legmagasabb jegyára 59 ezer forint volt, a legolcsóbb állóhelyek pedig 3600 forintba kerültek, tessenek számolni, tízszeresei egy prózai jegynek: nem, most sem azok. Ugyanakkor a mások által is alkalmazott dinamikus árazás nevű algoritmus miatt egyes jegyek ára a kereslettel együtt változhat. A 120 ezer forintos árak, amelyeket mostanában gyakran emlegetnek, félreértésen alapulnak, mert a különleges ajánlatként megnyitott, tízszemélyes királyi páholy üléseire vonatkoznak, amelyekhez külön szolgáltatás is jár. 140 évig egyáltalán nem volt szabad beülni oda, és most se muszáj, ott az egész nézőtér. De vissza a főkérdésre. Ha az állam nem támogatná az operajátszást, a jegyek jelentősen drágábbak lennének. Például az Egyesült Államokban mások a jegyárak, de más a finanszírozási modell is. Ott kizárólagos szerepe van a mecenatúrának, mert az állam még csak az intézmények megépítésében sem vállal szerepet, nálunk nincs jelentékeny mecenatúra, hisz adókedvezmény sincs számukra. Ha viszont az állam kiszállna a dotálásból, 200 ezer forint lenne a jegyár - remélem, soha nem lesz így.

– Van amitől tart az Opera jövőjét illetően?
– A jegyárak vagy az előadásszám csökkentésével olyan bevételeket vághatnak vissza, amelyekből a béreket és a működést finanszírozzák. Ha kevesebb előadást tartanak, kevesebb bevétel érkezik. Ha csökken a bevétel, nehezebb fenntartani a béreket, a létszámot pedig hozzá kell igazítani a kevesebb feladathoz – ebből nagyon gyorsan lefelé tartó spirál lesz, amelyet minden áron el kellene kerülni. A művészek és a dolgozók, sőt a közönség érdeke is az, hogy az Opera fenntarthatóan, balanszban tartva működjön.

„A nyilvános pályázat könnyen like-versennyé válik”

– Ön szerint hogyan kellene kiválasztani az Operaház új vezetőjét?
– Az ilyen szintű kiválasztást már jóval korábban el kell kezdeni. Rajna Martin például 2024 őszén keltette fel a Luxemburgi Filharmonikusok figyelmét, 2025 januárjában jelentették be, hogy ő lesz a művészeti vezető, a munkája pedig 2026 októberében kezdődött. Két-három év kell ahhoz, hogy az új vezető megismerje a házat, megtervezze a saját évadait, majd eljön a ciklushatár, és azokat végre is tudja hajtani, ezeket az átlapolódó intervallumokat kellene összehangolni. A most bejelentett nyilvános pályáztatás könnyen népszerűségi versennyé válhat. A jelöltek feltűnnek, nyomás alatt tartja őket a média turbó, de nem szakmai figyelme, a felhasználó pedig azt hiszi, hogy lájkok döntik el, ki legyen igazgató. Ez az elképzelés talán átlátható, de súlyosan torz képet ad, a nyilvános vesztesek pedig megszégyenülnek és egyes esetekben bosszúpályára taszítódnak, lásd Rost Andrea kormánybiztos asszony szomorú esetét. Egy nyugati operaintendáns kiválasztása kulturális fejvadászat, amely fedetten zajlik, és olyan tanácsadók kellenek ekkor, akik valóban értenek az operához. 

A döntésért pedig a kinevezőnek kell vállalnia a felelősséget - ennek az akarására pedig meg kell tanítani a mindenkori minisztereket. Rég mondom ezt, úgy látom, most sem fogják elhinni, dehát miért is olvasnának engem, ha fél éve embernek sem tekintenek?

„Sokan írtak, de a társulat most bizonytalan”

– Orbán Viktor személyesen, majd nyilvánosan is megköszönte a munkáját. Kapott másoktól is támogató üzeneteket?
– Százával érkeztek SMS-ek, és közösségi oldalamon is szokatlanul nagy aktivitást tapasztaltam. Sok kollégáim írt, de nem várok tőlük nyilvános kiállást, mert az Operában most bizonytalanságot érzek. A társulat kivár, és figyeli, hogy mi történik az új vezetéssel, ne is velem foglalkozzanak. Azt remélem, hogy a külföldi művészeket is megtartják, különben a balettjátszás teljesen ellehetetlenül, és levezettem: ha nincs produktivitás, bevétel sincs, bér sincs, állás sincs. Az Opera nemzetközi társulata szakmai alapon alakult ki: annak kell lehetőséget adni, aki egy meghallgatáson vagy próbatáncon a legjobban teljesít. Helytelen volna, ha a külföldi művészek pusztán azért kerülnének célkeresztbe, mert az elmúlt években sokan bírálták a jelenlétüket és egyfajta numerus clausust szerettek volna – eközben az Unió alapjogával élve dolgozik itt nagy részük.

– Hogy értékeli, milyen állapotban adja át az Operaházat?
– A tizenöt év alatt az intézmény szinte minden területe átalakult. A középvezetői szinten több mint ötvenen dolgoznak, egy kolléga még mindig viszi a saját területét, a többiek közben kaptak kinevezést. Elöregedett repertoárt és megváltozott működési körülményeket vettünk át. Más helyszíneken dolgozunk, megváltozott a közönség és az elvárások rendszere is: megváltozott a világ, amelynek az Opera is része. Jött a digitalitás, és a látványosabb színpadi megoldások iránti igény szintén új feladatokat hozott. Korszerűbb irányba vittük az intézményt, és infrastrukturális, valamint művészeti szempontból is rengeteget újítottunk rajta. Ezt nemrég 150 pontban tudtam csak összefoglalni, ehelyütt reménytelen. 

– A saját pályáját hogyan látja most?
– Ez az első napom állás nélkül, mióta még egyetemistaként dolgozni kezdtem 1991-ben. Amikor politikai okkal először szorítottak ki az Operából, 2005-ben, legalább volt három hónap felmentési időm, és át tudtam menni a HírTV-hez. Később a Lánchíd Rádiónál és a Magyar Nemzetnél is dolgoztam egyszerre, sok más lapnak is írtam, elindítottuk a Klasszik Rádiót is. Most egyelőre nincs ajánlatom, és Magyarországon nincs másik operaház, ahol folytathatnám ugyanezt a munkát. Szívesen tévéznék, rádióznék, írnék vagy tanítanék, ez az én étlapom. Előadásokat is tartanék zenéről, operáról, zeneszerzőkről és művekről. A Zeneakadémián idén három és fél hónapig adhattam órákat, nagyon szerettem, de a kormányváltás után ez a lehetőség is megszűnt, sajnos. Még fel kell mérnem, milyen irányban tudok továbbmenni. Egyelőre marad a Munkaügyi Hivatal.

– Meddig maradt volna az Operaház élén, ha nem szakítja meg a pályáját a menesztés?
– Még egy ciklust vállaltam volna a jelenlegi vezetőkkel, és közben felkészítettem volna egy sokkal fiatalabb utódot. Van valaki, akit alkalmasnak tartok, fiatal, és belülről tanulhatta volna meg a dolgokat. Az operaházi vezetést sajátos magyar környezetben kell művelni, a hazai jogi, pénzügyi és kulturális viszonyok között, lám, ilyen fura és méltánytalan esetekkel tarkítva. 

Külföldit erre a posztra ezért nem hívnék – nem maradna sokáig.

– Bíróságra viszi a felmentését?
– Muszáj, hisz a nevemet és a másfél évtizedemet is tisztára kell mosni. Az ügyvédemnek átadom a szükséges iratokat, és vele együtt értékelem majd a jogi lehetőségeket. Első ránézésre úgy látom, hogy a döntést rosszul dokumentálták, a kifogásokat egyáltalán nem tisztázták velem, a szankció pedig minimum aránytalan. Egyelőre komoly esélyt látok arra, hogy bíróságon megtámadjam a menesztésemet. 

„Magyar Péter korábban egészen mást gondolt az Operáról”

– Korábbi rajongója, Magyar Péter 2022-ben még az Operaház megújulását méltatta, és további sikeres éveket kívánt önnek. Hogyan értelmezi ezt a fordulatot?
– 2022-ben, amikor az Facebook-oldalam indult, 

Péter barátilag és nyilvánosan gratulált, és azt írta, hogy az Operaház teljes megújuláson esett át, világszínvonalú előadásokat látni benne, és további sikeres éveket kívánt. Most, három évvel később, már rémuralomról és alacsony színvonalról beszél. Én nem látom, mi változott volna az intézmény működésében. Inkább azt mondanám, ő változott, szembe megy mindennel és mindenkivel, aki az „előző életének” valamilyen szinten szereplője volt. Támad és radíroz, miközben életének első 43 évét nem tudhatja meg nem történtté tenni. 

A feleségem, Máthé Zsuzsi parlamenti képviselő lett, KDNP-s. Egy kormányfőtől joggal lehetne elvárni, hogy egy állami intézmény vezetőjének és egy ellenzéki képviselő házastársának szerepét meg tudja különböztetni egymástól, de Magyar Péter jó láthatóan képtelen erre. Remélem, az országradírozásra is az lesz.