A közlemény szerint a biztonsági erők tizenkét tagja mellett a kiszabadítottak közt tizenhat civil is van.

Megdöbbentő adatok láttak napvilágot a migránsbűnözésről
A baloldali kormány vitatja a statisztika megalapozottságát.
A közlemény szerint a biztonsági erők tizenkét tagja mellett a kiszabadítottak közt tizenhat civil is van.
A szabadító akció során két tálibot öltek meg.
A szabadítás hírét később Zábul tartományi tanácsának egyik tagja is megerősítette.
Helyi hírforrások szerint a tálibok több ezer embert tartanak fogságban Zábulban, a biztonsági erők tagjai mellett olyan civileket is, akiket azzal vádolnak, hogy a kormányerőket információkkal látták el a mozgalomról, vagy mert nem engedelmeskedtek a szabályoknak, amelyeket a radikálisok az ellenőrzésük alatt álló körzetekben bevezettek.
A tálibok 1996 és 2001 között voltak hatalmon Afganisztánban, és ezalatt az iszlám radikális értelmezésén alapuló törvénykezés volt érvényben az ázsiai országban. A 2001-es, amerikai vezetésű katonai beavatkozás és a tálibok elűzése után a mozgalom áttért a gerillahadviselésre, az elmúlt években pedig az országnak gyakorlatilag a felét ismét ellenőrzése alá vonta.
E területeken a tálib vezetők újra szigorú szabályokat vezettek be.
A baloldali kormány vitatja a statisztika megalapozottságát.
A katonai segélycsomag keretében az ukrán vadászpilóták is kiképzést kapnak.
A BRICS-csoport tagjai aggodalmunkat fejezték ki a közel-keleti biztonsági helyzet további eszkalációjának veszélye miatt is.
Az utóbbi tíz napban 761 erdőtüzet regisztráltak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.