A politikus szerint valamennyi illetékes kormányhivatal megállapította, hogy a dormánfalvi polgármester törvénytelenül járt el a temető közvagyonba vételével, a román parcella építési engedélyének a kiállításával, a román parcellára szánt közpénz felhasználásával, ennek ellenére a polgármester „folytatja ámokfutását”.
A Hargita megyei önkormányzat elnöke elmondta: a 16 órakor kezdődő tiltakozásra meghívta az önkormányzat tagjait és a csíki polgármestereket.
Korábban a Kovászna megyei tanács jelentette be, hogy csütörtökön délután szimbolikus kihelyezett rendkívüli ülést tart Úzvölgyében.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta: az RMDSZ Klaus Iohannis elnököt is tájékoztatta kedden a katonatemető illetéktelen átalakításával előidézett helyzetről.
Szerda reggel pedig a képviselőházban ő maga, a szenátusban pedig Tánczos Barna interpellálta a miniszterelnököt, és kérte, hogy akadályozza meg a csütörtökre tervezett feszültségkeltő dormánfalvi rendezvényt.
Hozzátette: ha a román védelmi minisztérium az archívumában megtalálható dokumentumok alapján világossá teszi, hogy a temetőben román katonákat is eltemettek a második világháborúban, lehetővé kell tenni egy román parcella kialakítását. Azt azonban, hogy kiket temettek a katonatemetőbe, Románia és Magyarország védelmi minisztériumának kell tisztáznia.
Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki a köztudatban magyar temetőként élő úzvölgyi első világháborús sírkertben. A román parcellában félszáz betonkeresztet és egy emlékművet állítottak fel, egy részüket magyar katonák jelöletlen sírjaira.
Az egykori államhatár mellett fekvő, lakatlan Úzvölgye település közigazgatásilag a 33 kilométerre fekvő Csíkszentmártonhoz tartozik, de Hargita és Bákó megye kataszteri hivatala 2001-ben a település területét a 25 kilométerre fekvő Dormánfalvának juttatta.


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!