Johnson hivatali utódjával, Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszterrel versengett a pártvezetői posztért. Kedden bejelentett győzelme – tekintettel arra, hogy a Konzervatív Párt kormányon van – a brit parlamentarizmus konvenciói alapján a miniszterelnöki tisztség elnyerését is jelenti.
A két jelölt közül a Konzervatív Párt csaknem 160 ezer tagja választhatta meg az új vezetőt postai szavazással. A szavazási folyamat hétfő este zárult le, az eredményt kedd délután jelentette be a londoni Queen Elizabeth II konferenciaközpontban a vezetőválasztás szervezéséért felelős tory frakciótestület, az 1922 Bizottság társelnöke, Cheryl Gillan. Gillan ismertetése szerint Hunt 46 656, Johnson 92 153 szavazatot kapott. A szavazáson a Konzervatív Párt tagjainak 87,4 százaléka vett részt.
Győzelmének bejelentése utáni rövid beszédében Johnson közölte: kormányának elsődleges feladata a brit EU-tagság megszűnési folyamatának (Brexit) végigvitele, az ország egyesítése és a Munkáspárt vezetőjének, Jeremy Corbynnak a legyőzése lesz. Boris Johnson megerősítette azt a sokszor hangoztatott álláspontját, hogy Nagy-Britanniának a Brexit jelenleg érvényes október 31-i határnapján ki kell lépnie az Európai Unióból. A Konzervatív Párt új vezetője ugyanakkor egyenes utalást tett beszédében arra is, hogy a kilépés után szabadkereskedelmi megállapodást kíván kötni az EU-val, és szoros biztonsági, védelmi együttműködést is fenn akar tartani az unióval.Kijelentette: sokak véleményével ellentétben ez a szándék nem ellentétes azzal a célkitűzéssel, hogy Nagy-Britannia „demokratikus módon saját magát kormányozza” a Brexit után.
Johnson a vezetőválasztási kampányban többször is kijelentette, hogy ha ő lesz az új brit miniszterelnök, Nagy-Britannia a Brexit október 31-i határnapján mindenképpen kilép az Európai Unióból, akár lesz addig elfogadott megállapodás a kilépés feltételrendszeréről, akár nem. Ezen álláspontja miatt a jelenlegi kabinet több tagja már a vezetőválasztás eredményének bejelentése után közölte, hogy nem lesz hajlandó Johnson kormányában tisztséget vállalni.