A „halálraítéltek csúcstalálkozója” kezdődik holnap a szókimondó Medvegyev szerint
Pontokba szedte a volt orosz elnök, hogy miért érdemes megfontolni Vlagyimir Putyin békeajánlatát. És persze most sem fogta vissza magát.
Pontokba szedte a volt orosz elnök, hogy miért érdemes megfontolni Vlagyimir Putyin békeajánlatát. És persze most sem fogta vissza magát.

„Johnson megígérte, hogy mindent megtesz Ukrajna érdekében. Bíznom kell benne.”

A házelnök határozottan felszólította a Biden-kormányt és Eric Adams New York-i polgármestert, amiért a migránsok miatt diákokat dobtak ki az iskolából.

Boris Johnson elmondta, hogy kormánya több százmillió adag koronavírus-oltóanyagot kötött le.
Két hete derült ki, hogy a konzervatív politikusnak koronavírusos megbetegedése van.

A legfrissebb felmérés szerint az egy évvel ezelőttihez képest érzékelhetően derűlátóbban kezdik a britek az új évet, nem kis részben azért, mert csökkenni látszik a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) folyamatát kísérő bizonytalanság.
Sturgeon közölte: péntek esti telefonbeszélgetésükben nyíltan megmondta Johnsonnak, hogy ha nemet mond a függetlenségi referendumra, és úgy gondolja, hogy ezzel az ügy le is zárult.
Köszönetet mondott Boris Johnson brit miniszterelnök szombaton azoknak, akik korábbi pártrokonszenvükkel szakítva, először szavaztak a konzervatívokra a csütörtökön tartott előrehozott parlamenti választáson.
Bár a hazai ellenzéki „újságok” szerdán még arról deliráltak, hogy „zárul az olló” a konzervatívok és a munkáspártiak között, csütörtök este Johnsonék kiütéses győzelmet arattak.

Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnök szerint Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője az Egyesült Királyságban élő külföldi EU-állampolgárok szavazataival próbálná visszafordítani a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) hozott népszavazási dönt



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormány számára a magyar emberek biztonsága a legfontosabb – hangsúlyozta Hidvéghi Balázs.

2023 karácsonyán még kérdéses volt, hogy a jó fog-e győzni, vagy azok, akik többmilliós fizetésekért dolgoznak saját hazájuk ellen.

Kimondottan komoly kisgyerek volt – árulta el Sipos Erzsébet a kormányfő titkát.

A gyorsaság, az impulzivitás és az improvizáció az, amiben jól érzi magát, az emberek szenvedését viszont 43 évnyi szolgálat után is nehezen viseli a mentős.

Magyar Péter főnöke uniós zászló alatt vezényelne katonákat a harctérre.

Johann Wadephul német külügyminiszter szerint sokan nem tudják elképzelni, hogy német katonák ilyen feladatot lássanak el abban a régióban.

Fordulat jöhet a béketárgyalásokon?

A karácsonyi ünnep sem állította meg az árfolyam-emelkedést.

Az Across szabadidő-autó második generációja egyes piacokon már rendelhető benzines és hibrid hajtásláncokkal.

Nem vitás, a cél egy professzionális adatbázis kiépítése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.