„Különös figyelmet kell fordítanunk arra, hogy az államfő mit mondott vagy mire utalt óvatosan a beszédében” – írta bevezetőjében Dimitri Medvegyev volt orosz elnök Telegram-csatornáján, utalva Vlagyimir Putyin békeajánlatára.
A 2014-es megállapodást arra használta Nyugat, hogy időt nyerjen Ukrajna felfegyverzéséhez
Medvegyev szerint először is azt kell leszögezni, hogy
Oroszország többször felajánlotta Washingtonnak, Európának és a NATO-nak, hogy csírájában elfojtja az ukrán válságot, és megakadályozza a nagyszabású tragédiát. Válaszul csak cinikus manipuláció és nyílt megtévesztés volt.
Min írta, „először 2014-ben történt ilyen, akkor az amerikai elnök által személyesen adott ígéret a kijevi neonáci erők ámokfutásainak és provokációinak megállítására államcsínyben csúcsosodott ki. Ennek eredménye a Krím Oroszországhoz való visszatéréséről szóló népszavazás lett”.
Másodszorra a megtévesztés a minszki megállapodásokba öltözött, amelyekből egy undorító hamisítás lett, amelyet csak a kijevi hatóságok felfegyverzésére főztek ki. Ezt a nyugati aláírók is elismerték
– fogalmazott az orosz Biztonsági Tanács elnöke, majd úgy folytatta, hogy
ez a Biztonsági Tanács megalakulása után történt, amikor a kijevi rezsim kénytelen volt felmondani az általa Isztambulban parafált semlegességi szerződést. Ez egyes amerikai tisztviselők és a brit csodabogár Johnson bunkó nyomásának, valamint az uralkodó ukrán klikk állatias gyávaságának eredménye volt, amely félt egy újabb Majdantól
– foglalta össze a volt orosz elnök.
Egyébként a Vlagyimir Putyin által említett külföldi vezető, aki 2022 márciusában Moszkvába látogatott, nem más volt, mint Naftali Bennett izraeli miniszterelnök, aki Moszkva után Kijevbe utazott, és kompromisszumos békét javasolt az akkori vitatott területek sorsának meghatározásával.
„Egyszerűen elküldték, a Kreml ügynökének nevezve őt. Hivatalos idióták, akik elutasították a számukra jobb feltételekkel történő lehetséges béke ajánlatát”
– tette zárójelbe a volt elnök.
Oroszország ragaszkodik a megszerzett új területekhez
Volodimir Zelenszkij többször kifejtette, hogy számára csak olyan békeajánlat lehet elfogadható, amiben minden területről lemond Oroszország.
Most a helyzet egészen más. Az összes új terület alkotmányosan Oroszország része lett. És ez örökre szól. Lehetségesek további tárgyalások? Igen, lehetségesek. Pontosan ezt mondta ma államfőnk, aki új elképzelést fogalmazott meg a konfliktus lezárására, de csak a helyszíni realitások figyelembevételével, az isztambuli szerződés és az Orosz Föderáció alkotmányának jelenlegi változata alapján
– írta Medvegyev.