Merénylet veszélye miatt razziáztak a rendőrök Németországban

Feltételezhető terrortámadás előkészülete miatt több lakást átkutattak a rendőrök csütörtök hajnalban, és összesen hat embert őrizetbe vettek Észak-Rajna-Vesztfáliában, Németország nyugati részén – ismertette az ügy részleteit csütörtök délután a kölni rendőrség.

Forrás: MTI2019. 07. 18. 11:23
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hatóság tájékoztatása szerint tudomásukra jutott, hogy potenciális fenyegetést jelentő iszlamisták terrortámadásra készülhetnek. A házkutatásokat Düren és Köln környékén hajtották végre. Az akcióban különleges egységek is részt vettek.

Klaus-Stephan Becker, a kölni rendőrség bűnügyi igazgatója sajtótájékoztatóján elmondta: fedésben dolgozó forrásból értesültek arról, hogy terrortámadás közvetlen veszélye fenyeget. A nyomozás fókuszában egy 30 éves, az iszlám hitre áttért, berlini származású német-libanoni férfi áll, aki Észak-Rajna-Vesztfáliában, Hessenben és Berlinben is kapcsolatban állt muszlim szélsőségesekkel, és nem rég költözött Dürenbe. Őt évek óta potenciális terrorista fenyegetésként megfigyelték a hatóságok. A rendőrök arról szereztek tudomást, hogy egy beszélgetésben a közelmúltban kijelentette, hogy készen áll merényletet elkövetni.

Jelenleg mind a hat férfi őrizetben van, de egyelőre nincsenek letartóztatásban – mondták el a rendőri vezetők a sajtótájékoztatón.

Az ARD német közszolgálati csatorna úgy tudja, hogy a rendőrség az elmúlt napokban szigorú megfigyelés alatt tartotta a fő gyanúsítottat, és azt állapították meg, hogy gyanúsan, konspiratív módon viselkedik, közlekedik és kommunikál. Emellett gyanús pénzmozgásokat is észleltek.

Két másik férfi esetében pedig a rendőrök arról szereztek tudomást, hogy a munkahelyükön szokatlanul, furcsán viselkedtek. Emiatt nap közben egy építési területet is keresőkutyákkal kutattak át Kölnben, ahol a kutya jelzett is, és ezért tűzszerészeket küldtek a helyszínre a terület tüzetes átvizsgálására.

A rajtaütést hajnali 4 órakor hajtották végre, és „terrortámadás előkészületének konkrét nyomait” keresték a rendőrök. A csütörtök délutáni sajtótájékoztatón a rendőrség megerősítette, hogy több számítógépet, adathordozót és számos mobiltelefont lefoglaltak, melyek tartalmát szakértők fogják elemezni. Emellett az egyik lakásban egy üvegben ismeretlen folyadékot is találtak elrejtve.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.