Ukrajnai ENSZ-különmegbízott kinevezését javasolta Lengyelország

Forrás: MTI2019. 07. 29. 18:35
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ukrajna és a kelet-ukrajnai konfliktus ügyében tárgyaló „normandiai négyek” (Ukrajna, Franciaország, Németország, Oroszország) formátum kibővítésében illetékes ENSZ-különmegbízott kinevezését javasolja Lengyelország – közölte hétfőn Jacek Czaputowicz külügyminiszter, aki abból az alkalomból találkozott újságírókkal, hogy augusztusban országa lesz a világszervezet Biztonsági Tanácsának soros elnöke.

„Az Ukrajnával kapcsolatos vitában konkrét döntéseket ismertettünk. Az egyik ilyen az volt, hogy nevezzenek ki az ENSZ-főtitkár mellé az ukrajnai konfliktus kérdéseiben eljáró különmegbízottat” – mondta a külügyminiszter hangsúlyozva, hogy „a javaslatot egyelőre még nem fogadták el”. „Úgy véljük, érdemes lenne elgondolkozni egy olyan intézményről, amely a konfliktus megoldásával foglalkozna” – tette hozzá.

„Véleményünk szerint a normandiai formátum nem hozta meg a tervezett eredményeket” – mondta Czaputowicz, aki felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrán vezetők szeretnék azt kibővíteni az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával. „Véleményünk szerint érdemes ezt a javaslatot megvizsgálni. Lehet, hogy jó megoldás lenne”.

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő július 8-án a Facebook közösségi portálon javasolta orosz kollégájának, Vlagyimir Putyinnak, hogy Minszkben találkozzanak az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország közvetítésével, az amerikai és francia elnök, valamint a brit miniszterelnök és a német kancellár részvételével. Július 11-én Vlagyimir Putyin Zelenszkij javaslatára reagálva kijelentette, hogy Oroszország kész Ukrajnával tárgyalni bármilyen formátumban, de a találkozót elő kell készíteni, és Kijevben meg kell a kormánynak alakulnia. Hozzátette, nem tudja, hogy a javaslatra hogyan reagál a normadiai formátumban részt vevő többi ország. Egy napra rá az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy az Egyesült Államok ellenzi az Ukrajnáról folytatott tárgyalások formátumának megváltoztatását.

Lengyelország augusztusban másodszor lesz a BT soros elnöke, amióta a testület nem állandó tagja (2018-2020). Elnöksége alatt négy fontosabb intézkedést tervez meghozni: vitát indítani a háborús övezetekben lévő gyermekek védelméről (augusztus 2-án), sajtótájékoztatót tartani magas szintű vezetők részvételével a humanitárius jogról (augusztus 13.), vitát kezdeményezni a közel-keleti biztonság helyzetéről (augusztus 20.) és nem hivatalos találkozót szervezni a vallási kisebbségek biztonságáról (augusztus 22.).

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.