Az Európai Tanács Ursula von der Leyent javasolja az Európai Bizottság következő elnökének

Az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács Ursula von der Leyen német védelmi minisztert javasolja az Európai Bizottság következő elnökének – jelentette be Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, a rendkívüli uniós csúcstalálkozót követően tartott sajtótájékoztatóján kedden.

Forrás: MTI2019. 07. 02. 19:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A német kancellár távozásakor adott rövid nyilatkozatában elmondta, azért tartózkodott a szavazásnál, mert a német nagykoalíció pártjai ezzel kapcsolatban nem voltak azonos véleményen. Berlini kormánykörök megerősítették, hogy a német Szociáldemokrata Párt (SPD) elutasította Ursula von der Leyen jelölését. Ezzel szemben Angela Merkel üdvözölte a döntést, és külön örömét fejezte ki, hogy először kerül nő az Európai Bizottság élére.

Tusk tájékoztatójában kiért arra is, hogy telefonon beszélt Ursula von der Leyennel. A beszélgetés folyamán a bizottsági elnökjelölt ígéretet tett arra, hogy az új uniós bizottság összeállításánál kiemelt, első alelnöki tisztséget fog biztosítani Frans Timmermans szociáldemokrata, valamint Margrethe Vestager liberális politikusok számára. Von der Leyen az alelnökök kinevezésénél földrajzi szempontokat is figyelembe fog venni – tette hozzá a tanácsi elnök.

Christine Lagarde keddi Twitter-üzenetében úgy fogalmazott, megtiszteltetés számára, hogy az Európai Központi Bank elnöki pozíciójára jelölte az Európai Tanács. Úgy döntött, hogy a jelölési időszakra ideiglenesen lemond az IMF ügyvezető igazgatói posztjáról – közölte.

Manfred Weber kedden bejelentette visszalépését az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltségétől a pártcsalád strasbourgi frakcióülésén. A Politico névtelenül nyilatkozó tisztségviselőkre hivatkozva arról számolt be, hogy Weber kijelentette ezen az ülésen: „Emmanuel Macron és Orbán Viktor kivégezte a csúcsjelölti rendszert”. Emellett pedig tudatta, visszalépésétől függetlenül továbbra is az EPP európai parlamenti frakciójának vezetője kíván maradni.

Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői vasárnap este kezdtek rendkívüli találkozót Brüsszelben, ezen egyetlen napirendi pontként a főbb EU-intézmények vezetői tisztségeinek betöltéséről tárgyaltak.

Az Európai Bizottság következő elnökét az Európai Parlament választja meg, de a jelöltállítás kizárólagos joga az unió alapszerződése értelmében az állam-, illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanácsé. Ennek ellenére a pártcsaládok – a folyamat demokratizálására hivatkozva – a 2014-es tisztújítás előtt csúcsjelölti rendszert vezettek be azzal a céllal, hogy azon pártcsalád jelöltje kapja meg a brüsszeli bizottság elnöki posztját, amelyre az EP-választásokon a legtöbben szavaznak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.