Rohingyák imádkoznak a dél-bangladesi Cox’s Bazar egyik menekülttáborában, ahová két évvel ezelőtt menekültek a szomszédos Mianmarból.

Zelenszkij nem hagyott fel a követelőzéssel
Az ukrán elnök már az oroszok helyett is döntene.
Rohingyák imádkoznak a dél-bangladesi Cox’s Bazar egyik menekülttáborában, ahová két évvel ezelőtt menekültek a szomszédos Mianmarból.
Két évvel ezelőtt a buddhista többségű Mianmar hadserege kegyetlenül megtorolta a helyi felkelők támadásait.
A hadműveletekben részt vevő kormánykatonákat utóbb népirtással, nemi erőszakkal és gyújtogatással vádolták meg.
A megtorló hadműveletek elől a nyugat-mianmari Arakán államból csaknem 740 ezer rohingya muzulmán kisebbséghez tartozó ember menekült át a szomszédos Bangladesbe, ahonnan addig nem hajlandók visszatérni, amíg nem szavatolják a biztonságukat.
Az ukrán elnök már az oroszok helyett is döntene.
Aktívvá vált egy ismert vulkán.
A művelet során életét vesztette egy búvár.
A rakétagyártás legkiemelkedőbb elméi Oroszországban vannak, és ezt nem Putyin mondta.
Vége van! Nem kicsit, nagyon! – Gyurcsány Ferenc tündöklése és bukása
Az Arsenal vezetőedzője színt vallott, ennyire tiszteli a Liverpool bajnoki címét
Most jött: Őrjöngenek a felhasználók, mától leáll a népszerű üzenetküldő alkalmazás
Akciófilmbe illő jelenet zajlott Budapest belvárosában péntek délután
Az illat, amit gyűlöl a poloska: ez a növény örökre elűzi az otthonodból
Áll a bál Ausztriában – a magyarokra mutogatnak
Elképesztő videón, ahogy a TEK elfogja a feltételezett ukrán kémet
Furcsa fogás XIV. Leó pápa kedvence, te meg mernéd kóstolni?
Súlyos balhé: egymással üvöltözött a Fradi edzője és játékosa + videó
Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról
Hosszú Katinka megszólalt a Széchy Tamást pedofil edzőnek nevező poszt ügyében
Havas Henrik örül, hogy nem Erdő Péter lett a pápa
Az ukrán elnök már az oroszok helyett is döntene.
Aktívvá vált egy ismert vulkán.
A művelet során életét vesztette egy búvár.
A rakétagyártás legkiemelkedőbb elméi Oroszországban vannak, és ezt nem Putyin mondta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.