Választásokra készül a válságba süllyedt Mianmar
A választáson 57 párt indul, de ezek többsége a hadsereghez kötődik vagy attól függ.
A választáson 57 párt indul, de ezek többsége a hadsereghez kötődik vagy attól függ.

Hatvannyolc halálos áldozata van a hadsereg műveleteinek.

Az ENSZ szerint a humanitárius helyzet katasztrofális.

A mianmari kormány szerint már meghaladta a háromezret a földrengésben meghaltak száma.

A rászorulók részére adományvonal is indult.

A Mianmar középső részét sújtó, 7,7-es erősségű földrengés után egyre súlyosabbá válik a helyzet.

A takarító az életéért küzdve, kapaszkodva próbált leereszkedni az épületről a kötél segítségével, de ahogy a rengés erősödött, egyre inkább kevésbé tudta tartani magát.

A mentés harmadik napján is vannak életjelek a romok alatt.

A fővárosi nemzetközi repülőtér irányítótornya is összedőlt a földrengésben.

Drámai és megdöbbentő videók lepték el az internetet a földrengés okozta károkról.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Autó és kisbusz ütközött.

Száraz és hideg időre kell számítani.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

Szoros együttműködésre törekszik a két ország.

Biztonságos és békés országot akarunk – hangsúlyozta Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kigyulladt egy háromszintes épület, több ember megsérült.

2026 januárjától a minimálbér emelése miatt több fontos állami juttatás összege is nő.

Több mint ötven autó rohant egymásba a jeges úton.

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.