Az egykori temesvári lelkész, akinek a Ceausescu-diktatúrával való szembeszegülése indította el a diktatúra bukásához vezető utcai megmozdulásokat, az események 30. évfordulójára szervezett gálaműsoron beszélt erről Temesváron szombat este. A rendezvényre díszvendégként érkezett meg Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.
Tőkés László hódolattal emlékezett azokra, akik életüket adták a szabadságért. Köszönetét és elismerését fejezte ki azoknak, akik sikerrel vették fel a harcot 1989 decemberében „a gonosz erőivel”. Külön megemlítette a temesvári református egyházközséget és a hozzá csatlakozó román baptista gyülekezetet. „Nélkülük az ellenállásunk kudarcra lett volna ítélve” – jelentette ki.
Orbán Viktornak azért mondott köszönetet, hogy Magyarország népe egy emberként állt „Erdély népe és a testvéri románság mellé”. Egyben az anyaország további testvéri támogatását kérte a harminc éve elkezdett szabadságharc folytatásához.
Felidézte: Temesvár szellemében egymásra talált román, magyar, német és szerb, katolikus, baptista és ortodox a közös keresztény értékek és a vallásszabadság védelmében. Jellemzőnek találta, hogy a város főterén összegyűlt százezres tömeg együtt skandálta, hogy „Van Isten!”
Úgy vélte: a forradalmi helyzet másik lényeges összetevője a szólás szabadsága volt. A berlini falhoz hasonlóan a hallgatás falát is le kellett dönteni. Megemlítette: ezt tették a temesvári egyházmegye lelkészei, amikor 1988 őszén állást foglaltak Ceausescu falurombolási terve ellen, és ezt tette ő maga is, amikor televíziós interjúban leplezte le a rendszert. Hozzátette: Luthertől és Kálvintól vette a példát, amikor az egyházi és állami önkény ellen szólva kijelentette: „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek”.
Az eltelt harminc évre visszatekintve a város forradalmi szellemét őrző Temesvár Társaság elnökének, Florian Mihalceának a szavait idézve jelentette ki: igazi autentikus forradalom robbant ki Temesváron, amely azonban dél-amerikai módon folytatódott. A forradalmat szabad választások és politikai restauráció követték. Az európai utat azonban már nem lehetett feltartóztatni.