Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szombat délután Recep Tayyip Erdogan török államfővel találkozott Isztambulban, hogy mindenekelőtt a líbiai konfliktus csillapításának közös lehetőségeiről tárgyaljon vele, miután az uniós vezető a napokban helytelenítette Törökország katonai beavatkozását az észak-afrikai országban.
„Arról egyeztettünk, hogy miként tud együttműködni az Európai Unió és Törökország a közel-keleti, valamint a líbiai helyzet enyhítése érdekében” – írta Charles Michel a találkozó után Twitter-fiókján.
Michel és Erdogan mintegy kétórás megbeszélésén Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter is jelen volt.
Az Európai Tanács közleményben tudatta, hogy mindkét fél érdekelt egy esetleges új közel-keleti erőszakhullám megelőzésében a párbeszéden keresztül.
A török elnök múlt vasárnap jelentette be, hogy Ankara és Tripoli novemberi megállapodása alapján megkezdődött a török katonák fokozatos Líbiába telepítése a nemzetközileg elismert egységkormány támogatása érdekében. Hangsúlyozta: a török katonáknak koordinációs feladataik lesznek a helyi műveleti központban, harci cselekményekben nem vesznek részt.
Michel szerdán Brüsszelben a líbiai egységkormány miniszterelnökével, Fájez esz-Szarrádzzsal találkozott, akit a török vezetés is támogat. Az egyeztetés után kiadott közleményben Michel azt hangsúlyozta, hogy a líbiai válságra nem lehet katonai beavatkozás a válasz. Továbbá közölte: az Európai Unió a polgárháború befejezését elősegíteni hivatott berlini folyamat keretében különböző nemzetközi partnerek, köztük Törökország bevonásával próbálja újraindítani a líbiai rendezéshez vezető politikai folyamatot.
Michel és Szarrádzs találkozójával párhuzamosan Isztambulban Erdogan és Vlagyimir Putyin orosz elnök is találkozott. A megbeszélést követően kiadott közös közleményben fenntartható tűzszünetre szólítottak fel minden harcoló felet Líbiában január 12-én nulla órától. Rámutattak: az azonnali fegyvernyugvás előfeltétele a líbiaiak közötti, az ENSZ-égisze alatt elindítandó politikai folyamatnak. Az orosz és a török államfő emlékeztetett: támogatják az ehhez alkalmas környezet megteremtését. Az Európai Tanács szombati közleménye szerint Michel üdvözölte és konstruktívnak nevezte Putyin és Erdogan közleményét.