Salvini kitart álláspontja mellett, vállalja a bíróságot

A Liga szenátorai a felsőház mentelmi bizottságának hétfői ülésén igent mondtak vezetőjük, Matteo Salvini mentelmi jogának megvonására, miután a párt vezetője bejelentette, hogy bíróság elé akar állni egy tavaly nyári migránsügyben. A kormánypárti Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) tagjai nem vettek részt az erről szóló szavazáson.

Forrás: MTI2020. 01. 20. 20:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ügy az olasz parti őrség Gregoretti nevű hajóját érinti: a volt belügyminiszter tavaly nyáron öt napig nem engedélyezte a hajó fedélzetén az olaszországi partokhoz érkezett 131 migráns szárazföldre lépését, csak miután más EU-tagállamok vállalták átvételüket. Az ügyészség a szenátor Salvinivel szemben eljárást indított a hajón lévők személyi szabadságának korlátozása, hivatali hatalommal való visszaélés, a nemzetközi konvenciók megsértése miatt.

A mentelmi bizottság véleménye erősen befolyásolhatja az eljárás következő lépéseit.

A kérdés megosztja a szakértőket is: egyesek szerint ezután szenátusi szavazás sem kell, elegendő tájékoztatni a felsőházat. Más vélemények szerint a parlamenti voksolás mindenképpen szükséges.

A Liga ezzel egy időben Matteo Salvinit támogató akciót indított Koplaljunk Salvinivel! jelszóval. A csatlakozók a digiunopersalvini.it honlapon csatlakozhatnak egy napi koplalással Salvini támogatására.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.