Őszi félidőben a Tisztelt Ház
Az energiaválság és a brüsszeli szankciók Orbán Viktornak az őszi ülésszak első napján elmondott beszéde óta napirenden vannak.
Az energiaválság és a brüsszeli szankciók Orbán Viktornak az őszi ülésszak első napján elmondott beszéde óta napirenden vannak.

A Momentum volt elnöke mindenképpen elveszítette volna mentelmi jogát.

A Liga szenátorai a mentelmi bizottság ülésén igent mondtak vezetőjük, Salvini mentelmi jogának megvonására, miután a párt vezetője bejelentette, hogy bíróság elé akar állni egy tavalyi migránsügyben.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hagyomány, konyha és tudás egy gerezdben.

A miniszterelnök magabiztos fellépése és tudása mellett Magyar Péter korábbi sikertelenségei különösen látványossá váltak.

Adóemelések, nyugdíjcsökkentés, a rezsicsökkentés felszámolása és a családtámogatások visszavágása is szerepelhet a tervek között.

A Tisza Párt kivezetné a bankok és az energiaszektor különadóját, helyette a magyar embereken csattanna az ostor.

Miközben az agrárium veszít, az európai ipar nyer.

Azt is mondta nekik, hogy megöli őket.

A nap legfontosabb külpolitikai hírei!

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Vasárnap a döntővel véget ér a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupája.

Mennyit tud a „fekete kontinensről”?

Rendkívül népszerű termékeket érint a zsugorinfláció.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.