időjárás 2°C Adél 2023. január 29.
logo
Közelebb került a megegyezés az uniós forrásokról

Őszi félidőben a Tisztelt Ház

Máté Patrik
2022.11.02. 06:10
Őszi félidőben a Tisztelt Ház

Fontos törvényeket fogadott el eddig az őszi ülésszak során az Országgyűlés. Ezek közé tartozik az Európai Unióval történő megegyezéshez szükséges módosítások megszavazása, valamint a veszélyhelyzeti törvény megváltozása is. A következő hetekben várhatóan további fontos döntések várhatók.

Ma folytatja a munkáját a parlament, a hét egyetlen ülésnapján pedig a politikai vitáké lesz a főszerep. Az ülés délelőtt 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezután kérdések következnek, majd várhatóan 14 óra után kezdődik az azonnali kérdések órája, ahol a kormány tagjainak tehetnek fel kérdést a képviselők. Továbbá délután megkezdődik a baloldali képviselők által beterjesztett, a közoktatás minőségéről és feltételrendszeréről szóló javaslat parlamenti vitája.

Megjegyzendő, hogy a félidejéhez közelít az őszi ülésszak, a munka eddigi középpontjában pedig az Európai Unióval szükséges megegyezéshez szükséges javaslatok elfogadása volt. Még október 10-én a parlament szavazott a Nemzeti Integritás Hatóság felállításáról, amely szerv az európai uniós források felhasználásának szabályszerűségét ellenőrzi majd. Emellett létrehoz egy Korrupcióellenes Munkacsoportot is, amely a meglévő korrupcióellenes intézkedéseket is vizsgálja, és javaslatokat is megfogalmaz majd.

Egy Alkalmassági Bizottságot is életre hívott a törvény, amely az előző két szerv munkáját véleményezi majd. A parlament elfogadta az euró­pai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes törvények módosítását is. Egy törvényben a vagyonkezelő alapítványokat szabályozzák, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal feladatait módosítják, a jövőben pedig az ­uniós csalás elleni hivatallal (OLAF) szorosabban együttműködik majd a NAV, valamint egy másik törvény a jogszabályok előkészítése kapcsán tartalmaz módosításokat.

A parlament október 24-i ülésén pedig döntött arról, hogy az uniós forrásokról történő megegyezés érdekében visszaállítják a korábbi vagyonnyilatkozati rendszert az országgyűlési képviselőknek. Várhatóan a következő hetekben fontosak lesznek az uniós források megszerzése érdekében tett törvényjavaslatok a Tisztelt Házban. Említésre méltó, hogy a baloldal folyamatosan akadályozni próbálta a megegyezést Brüsszellel, amit az is bizonyít, hogy a balliberális képviselők az említett javaslatok elfogadását nem támogatták.

Az őszi ülésszak eddigi krónikájához tartozik, hogy a Tisztelt Ház szavazott arról a kormánypárti előterjesztésről, miszerint november 1-jétől a kormány a veszélyhelyzet harminc napon túli meghosszabbítását az Országgyűléstől alkalmanként legfeljebb 180 napra kérheti. A novembertől hatályos jogszabály szerint a felhatalmazás többször is megadható.

Az ülésszak során a napirend előtti felszólalások alatt – ami rendre az éles politikai viták terepe a kormány és az ellenzék között – többször is előkerült a baloldal kampányfinanszírozási botránya. A kormánypárti képviselők rendre hangot adtak azon véleményüknek, hogy a guruló dollárok ügyében vizsgálat szükséges, amit a parlament nemzetbiztonsági bizottsága is támogatott.

A napi politikai viták sorában az energiaválság, valamint a hazánkat sújtó brüsszeli szankciók is többször előtérbe kerültek. Orbán Viktor miniszterelnök az ülésszak első napján elmondott, napirend előtti felszólalásában jelezte: a gazdasági bajok okozói a háborús szankciók, amik az energiaárak drasztikus növekedését okozták. Továbbá hangsúlyozta, hogy a kormány nemzeti konzultációt indít, amivel Európában elsőként Magyarországon kérik ki az emberek véleményét a szankciókról.

Az ülésszak eddigi munkájáról sokatmondó, hogy több baloldali képviselőnek is felfüggesztették a mentelmi jogát, büntetőügyben való érintettség miatt. Elvesztette a mentelmi jogát – többek között – Fekete-Győr András, a Momentum bukott elnöke, Hadházy Ákos, baloldali képviselő, aki csak októberben tette le parlamenti esküjét, miután az Országgyűlés májusi alakuló ülését bojkottálta, valamint Csárdi Antal, az LMP, valamint Hegedüs Andrea, a Demokratikus Koalíció képviselője is.

Borítókép: További fontos döntések előtt a képviselők (Fotó: Havran Zoltán)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.