Hebegett-habogott Donáth Anna, amikor a külföldi finanszírozásokról kérdezték az Európai Parlamentben + videó
Sarokba szorították az ellenzéki képviselőt az EP-ben.
Sarokba szorították az ellenzéki képviselőt az EP-ben.

Egyszerre támadják a baloldali összefogás volt pártjai a Fideszt és Márki-Zay Pétert.

A nagyobbik kormánypárt szerint erősen sejthető volt, hogy a pénz Soros György környékéről érkezhetett, és ez a sejtés most valósággá vált.

Karácsony menekül. Menekül a sajtó munkatársai, de leginkább saját maga elől.

– Nem érzi úgy, hogy rendkívül kínos a hallgatása?” – tette fel a kérdést Wintermantel Zsolt.

Hétfőn délelőtt tartott megbeszélést Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök és Fekete-Győr András, a Momentum volt elnöke egy kávézóban.

Kulcsszerepben a baloldal külföldi finanszírozását szervező egykori MSZP-s gyakornok, Korányi Dávid.

Action for Democracy, which funds the Left from abroad, once again swings into action.

A DK frakciója bőségesen ellátja megbízással Páva Zoltán cégét. Az ő másik vállalkozása volt a guruló dollárok botrányának egyik főszereplője.

A recept ugyanaz, mint Magyarországon, a választások befolyásolása a cél.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mintegy ezer gyermek kapott karácsonyi ajándékot Szegeden.

A büdzsében szerepel egy 100 milliárdos fiktív bevétel – hívta fel a figyelmet a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

A Tisza Párt vezére mindent és mindenkit letiltana.

Havária Szeged mellett.

Bart De Wever a teraszról kiabált le az újságíróknak.

Szerintük az anyáknak hozzá kellene szokniuk gyermekeik elvesztésének gondolatához.

A tajvani védelmi minisztérium aggasztó jelenségről jelentett.

A jogállamiság egy „gumikategória” a jogi objektivitás szempontjából.

Már három betörésen van túl az állat.

A brüsszeli vezetés hibái már a bűn határait súrolják a miniszterelnök szerint.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.