Mivel ilyen incidensek a hazai ellenzéki pártoknál az elmúlt 15 évben nem vagy csak jóval kisebb mértékben fordultak elő, a példátlan botrány valójában azt demonstrálja a szakértő szerint, hogy
a Tisza Párt valójában egy kormányzásra alkalmatlan politikai szereplő, politikai felelőtlenség szempontjából még az MSZP-t vagy a DK-t is alulmúlja.
Hasonló, mint a Tisza Pártnál: 65 ezer euró
Az alkotmányjogász kifejtette: a személyes adatok védelme kiemelten fontos alapjog, amelyet az alaptörvény is rögzít. A mostani eset arra is rámutat szerinte, hogy a törvényhozás nem lehet elég szigorú, ha adatvédelemről van szó. A szakértő nemzetközi példákról szólva Németországot említette meg, ahol az alaptörvény kimondja, hogy „a levelezés, valamint a postai és távközlési titok sérthetetlen”, és csak nagyon szűk törvényi feltételekkel korlátozható.
Ez az alkotmányos garancia nemcsak elvi, hanem gyakorlati védelmet is nyújt a digitális kommunikációban.
Ugyanilyen komolysággal járnak el például Máltán is, ahol 2020-ban az adatvédelmi hatóság 65 ezer euróra bírságolt egy IT-céget, mert 330 ezer választópolgár adatait szivárogtatta ki. A két példa jól mutatja, hogy a demokratikus működés és a közbizalom szempontjából a politikai célú adatkezelés különösen érzékeny terület, amelyet minden államnak saját intézményi eszközeivel kell határozottan védenie – világított rá a szakértő.

Bűnözők is megkaparinthatták a magyarok adatait
Horváth József, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója szerint a Tisza Párt egy olyan politikai erő, amelynek célja, hogy kormányt alakítson és vezesse Magyarországot. A párt által végzett adatgyűjtést könnyelműséggel, felelőtlenséggel és hozzá nem értéssel végezni figyelemre méltó és sajnálatos módon új jelenség a magyar politikai életben, amelynek közbiztonsági, nemzetbiztonsági és adatvédelmi vetülete van.
– Komoly veszéllyel járhat, ha 200 ezer magyar állampolgár adatai szervezett bűnözői csoportok kezébe kerülnek, amire jó példa volt, amikor Ukrajnából magyar állampolgárok bankszámláinak megcsapolását célozták meg. Ismeretlenek férkőztek olyan személyes adatokhoz, amelyeknek a védelme a magyar állam mindenkori felelőssége. Ennek a kockázatát mihamarabb meg kell szüntetnünk
– szögezte le az igazgató.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!